Soha ennyit nem fizettek még egy McLaren F1-ért

Sokáig a világ leggyorsabb szuperautójának számított a McLaren F1, aminek minden példánya rendkívül értékes, de most egy olyat mutatunk, amit szinte alig használtak, 387 kilométerrel az órájában igazi időkapszulának számít.

 A kilencvenes évek egyik legjobban vágyott szuperautója volt a McLaren F1, ami tizenkét évig a világ leggyorsabb szériamodelljének is számított. 1992-ben mutatták be, és már a BMW-től származó 6,1 literes, 627 lóerős V12-es motorja miatt is érdekes lenne, amivel 3,2 másodperc alatt gyorsul százra, és mai szemmel is elképesztő a végsebessége.

Az F1 konstruktőre, Gordon Murray a tesztpilóták, Jonathan Palmer és Mika Häkkinen társaságában
A tesztpályán elért végsebességével egy évtizedig nem talált legyőzőre

1998-ban a németországi Ehra-Lessien próbapályáján érte el a 391 km/h sebességet,

amit csak a kétezres évek közepén tudott felülmúlni a Koenigsegg CCX és a Bugatti Veyron. Az F1-nek számos híres tulajdonosa volt, például Rowan Atkinson, aki kétszer is összetörte a sajátját, ehhez képest 3,4 milliárd forintnak megfelelő összegért adott túl rajta.

Az F1-nek tehát minden egyes példánya kincsnek számít, és most egy különösen megkímélt autót mutatunk, ami rekordáron cserélt gazdát. A McLaren összesen csak százhat példányt készített, ebből hatvannégyet a közúti változatból, és a képeken látható

a huszonötödikként gördült ki a gyárból, de az egyetlen, amely ezt a barna színt viseli.

1995-ben vehette át az első japán tulajdonosa, majd azonnal a gyűjteményébe zárta, ahol a páratlan szépsége és a csúcstechnikája miatt is lehetett gyönyörködni benne.

A gazdája is csak csodálta, de alig használta,

a kilométerek nagy része akkor került bele, amikor egy reklámforgatásra vitték el. 316 kilométert mutatott az órája, amikor megvált tőle 2013-ban.

Az F1 egy amerikai gyűjtőhöz került, akinek a kollekcióját egyetlen egyszerű, de annál költségesebb elv vezérelte:

mindenből a legjobbat kereste.

A McLarennek is példásan gondját viselte: havonta egyszer megjáratta, hogy a motor elérje az üzemi hőmérsékletét, és persze rendszeresen cseréltette a folyadékokat és szűrőket.

A ritka szupersportautó ebben az állapotban került a Gooding & Co aukciójára, méghozzá az összes tartozékával.

A McLarenhez járt egy méretre szabott, négyrészes bőröndkészlet,

egy szerszámosláda és egy TAG Heuer 6000 Chronograph is. A nem mindennapi időkapszuláért a becslések szerint 15 millió dollárt vártak az árverésen.

A vevője végül 20 465 000 dollárt fizetett érte, ami több mint hatmilliárd forintnak felel meg.

Soha nem fizettek még ekkora összeget McLaren F1-ért,

korábban 2017-ben adtak egy hasonlóan megkímélt példányért 15,62 millió dollárt, két évvel később pedig egy F1 LM tette feljebb a mércét, amikor 19,8 millió dollárt fizettek érte.

(Képek: Gooding & Co, McLaren)

Szupersportautó-parádé

Az F1 volt az első közúti szupersportautója a McLarennek, ami kijelölte az utat a jelenleg is kapható modellek számára. A márka legújabb büszkesége az Artura, ami a kor elvárásának megfelelően hibrid hajtást kapott, és figyelmet érdemel az Elva is, aminek nemcsak teteje, de még szélvédője sincs.

McLaren | gooding & co | szupersportautó | árverés | aukció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom