Hosszabb túrákra optimalizált praktikus versenyautó a 620 lóerős McLaren GT

A brit gyártó legújabb modelljével szeretné újradefiniálni a gran turismo-szellemiséget, vagyis a túrakocsik szegmensét. Ennek érdekében minden eddiginél kényelmesebb és tágasabb luxusautót építettek.

Az új McLaren GT kimondottan a kontinenseket átszelő, hosszú utakra készült, ilyen esetekben pedig elengedhetetlen, hogy a belső tér komfortos legyen, illetve elegendő csomagtér álljon a rendelkezésünkre. Persze azt se bánja az ember, ha mindehhez versenyautóhoz méltó teljesítmény és páratlan dinamika társul.

Ami az autó szerkezetét illeti, a többi McLaren modellhez hasonlóan ez is kimagasló erősséget garantáló karbonvázzal rendelkezik, ami ahhoz is hozzájárult, hogy az új GT igazi pehelysúlyú versenyzőnek számít; a menetkész tömege mindössze 1530 kilogramm.

Ezt azt jelenti, hogy több száz kilóval könnyebb a konkurenseinél,

pedig a maga 4,68 méteres hosszával és 2,09 méteres szélességével az eddigi legnagyobb McLaren modellnek számít.

Mivel a kivételesen kis tömegéhez brutális teljesítmény párosul, a végeredmény egészen elképesztő.

A motorháztető alatt a már jól ismert négyliteres biturbó V8-as blokk lapul, ami 620 lóerővel és 630 Nm nyomatékkal repíti a GT-t a kontinens egyik végéből a másikig.

Jelenleg nem tudunk elképzelni olyan túrát, aminek ne vágnánk neki szívesen ezzel az autóval, amely 3,2 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 326 km/h.

Persze a teljesítmény önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy az új GT valóban megállja a helyét túrakocsiként is. Szerencsére azonban a kényelemre se lehet panasz, erről többek között a Proactive Damping Control nevű elektronikus vezérlésű lengéscsillapítók, illetve a könnyed mindennapi használatra optimalizált kormány- és fékrendszer gondoskodnak.

No meg persze a legfinomabb anyagokból kialakított utastér, ahol például motorosan állítható és fűthető nappabőr ülések, valamint tizenkét hangszórós Bowers & Wilkins prémium audiorendszer várja a szerencsés utasokat, akiknek összesen 570 literes csomagtér áll a rendelkezésére; az autó orrában egy 150 literes rekesz, míg hátul egy 420 literes poggyásztér található. Részünkről akár már indulhatunk is.

Az új GT már rendelhető, a szállítása az idei év végére várható. Az árát 163 ezer fontra lőtték be, ami nagyjából 60 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Elkészült minden idők leggyorsabb Aston Martin kabriója

Ponyvára cserélték a DBS Superleggera tetejét.

(Képek: McLaren)

túraautó | túrakocsi | teljesítmény | grand tourer | GT

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom