Ízlésekről fölösleges vitatkozni, úgyhogy nem szándékozom senkit sem meggyőzni, de azért elárulom: nálam az ősz a legszebb évszak. Igaz, a tavasz is benne van a legjobb négyben. A mögöttem hagyott két hónap viszont ráébresztett arra, hogy mennyire tudom szeretni a második helyezettet is.
Március közepén még alig fogtam fel, milyen napok, hetek, hónapok előtt állok. Tudomásul vettem a forgatókönyv kényszerű átírását, tettem a dolgom, éltem az életem, és vártam a végefőcímet. Igyekeztem betartani az előírásokat, és csak szükség esetén hagytam el az otthonomat. A hét csúcspontját általában az jelentette, ha érinthettem az aktuális karanténturné állomásait; a boltot, a pékséget, a postát és a gyógyszertárat. Nagyjából április derekán tetőzött nálam a járvány,
akkor éreztem át igazán, mennyi mindentől megfosztott az önként vállalt, négy fal közötti turnus.
Néhány nappal ezelőtt olyan energiákat szabadított fel bennem egy belvárosi séta, hogy teljesen hétköznapi dolgokat értékeltem át. Ráköszöntem a két hónapja nem látott Oktogonra, kissé sápadt arcomat mosolyogva fordítottam a cirógató napsugarak felé, fagyit nyalogatva élveztem az Andrássy úton lengedező fák illatát. Úgy bizony, illatát. Egészen furcsa élmény volt a megszokott kipufogóbűz helyett az érezhetően felfrissült budapesti levegőből szippantani.
Az elmúlt időszakban akárhányszor jártam az utcán, olyan érzésem volt, mintha egy hollandiai virágoskert ágyasai között lépdelnék, holott békeidőben az 5. és a 13. kerület viszonylag ritkán idézi Keukenhof tulipánjait.
A vírus szemét módon az utóbbi idők talán legszebb tavaszát vette el tőlünk. Most kivételesen nem kellett március végén havat lapátolnunk, és nem rúgta be hirtelen az ajtót a zimankót váltó kánikulai nyár sem, egy tankönyvbe illő átmenetet élhettünk volna át. Ha…
Rájöttem, rengeteg a bepótolni valóm. És nem az unásig koptatott bakancslistára felkarcolt tételek kipipálására gondolok, hanem azokra az átlagos dolgokra, amik tavaly ilyenkor természetesnek tűntek. Hazautazni a családhoz vidékre. Kiülni egy teraszos helyre a barátokkal. Futni egy kört a Margitszigeten. Palacsintázni a Rómain. Leteríteni a plédet a Városligetben. Figyelni a Bikás park kosárlabdázóit. Felsétálni a Citadellára. Kávézni a Pozsonyi úton. Hallgatni a hajókürtök hangját a Duna-parton. Játszani a Szabadság tér szökőkútjával. Megnézni a naplementét a Várból. Elbújni a Városmajor fáinak árnyékában. Beleszagolni a Normafa harapnivaló levegőjébe.
Úgy tűnik tehát, sűrű napjaim lesznek a következő forróságig. Egyáltalán nem bánom.
Ez is érdekelhet:
A népszerű író arról mesélt a Roadster felkérésére, mit szeret csinálni, ha útra kel, és mit nem.
(Fotók: Getty Images)
tavasz | újrakezdés | gondolat | tárca | koronavírus | jegyzet
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!