Fiatalos, de a hagyományokat folytatva méltóságteljes a Rolls-Royce sportos kollekciójának legújabb darabja.
Cullinan Black Badge névre keresztelték a patinás márka frissen leleplezett modelljét, amely a 2016-os genfi szalonon bemutatott Black Badge, azaz Fekete Jelvény sorozat tagja. Három esztendővel ezelőtt foglalták el az utakat a speciális kiadás koromfekete bárányai, a Ghost és a Wraith, melyek különös ismertető jele egyaránt az volt, hogy mindkét autó mélysötétben pompázott (igen, még az Emily-szobrocskájuk is).
A gyártó történetének legfeketébb fényezése az általunk is kipróbált Cullinan Black Badge változatán is visszaköszön. A masszív járgány üresen is majdnem három tonnát nyom (egészen pontosan 2753 kilogrammot), így hát csöppet sem meglepő módon egy ilyen monstrum megmozgatásához brutálisan erős motorra volt szükség: biturbó V12-ese 6,75 literes, 600 lóerős, maximális nyomatéka 900 Nm.
Álló helyzetből 4,9 másodperc alatt éri el a 96 km/h sebességet, a végsebessége pedig az elektronikus korlátozás eredményeként 250 km/h. Nyolcfokozatú automatikus váltóval lehet irányítani, a márka esetében kissé szokatlannak mondható Rolls-Royce élményért pedig olyan izgalmas megoldások felelnek, mint például a gombnyomásra aktiválható, dörrenő motorhangot hallató kipufogó.
A fiatalosabb, sportosabb vonalat követő, a vevő kívánsága szerinti külső és belső dizájnnal kérhető Cullinan a márkára jellemző luxus és egy terepjáró praktikusságának ötvözete.
Az utastérben látható karbonbetéteket használtak (összesen huszonhárom darabot), a szintén védjegynek számító csillagos égbolt pedig 1344 darab kézzel elhelyezett LED-ből áll össze.
Már vesznek fel rendeléseket a Rolls-Royce Cullinan Black Badge-re, és ha minden jól alakul, a következő évtől a vevők garázsában pihenhetnek a tekintélyes járművek.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Rolls-Royce)
modell | Rolls-Royce Cullinan Black Badge | sportos | rolls-royce | új | masszív
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!