Megvan az év magyar kilátója

Az 1950-es években készített kilátó 3901 szavazattal nyerte el a címet.

A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó nyerte meg az először meghirdetett év kilátója szavazást.

Az év kilátója pályázatot idén első alkalommal hirdette meg a Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A verseny célja, hogy minél többen ismerjék meg és látogassák Magyarország kilátóit, ezzel együtt népszerűbbé váljon a természetjárás és az aktív életmód – írják a szervezők.

A pályázatra 177 nevezés érkezett, amelyek közül az Aktív Magyarország szakmai zsűrije választotta ki a tíz döntős kilátót. A döntőbe olyan kilátók kerülhettek, amelyek az elmúlt tíz évben épültek, vagy jelentősebb felújításon estek át. A kiválasztott tíz kilátóra október 7. és 16. között az Aktív Magyarország közösségi oldalán lehetett szavazni.

Több mint tizenhatezer szavazat érkezett a tíz kilátóra. Két kilátó – a Zengő-kilátó és a Xantus János Gömbkilátó – fej-fej mellett haladt a szavazás alatt, amelyet végül a balatonboglári épület nyert meg 3901 vokssal.

A Gömbkilátót az 1950-es évek elején a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette alumíniumból, bemutatták a brüsszeli világkiállításon, később a Budapesti Nemzetközi Vásár ideiglenes látványossága lett.

A kilátó az 1960-as évek végén kapta meg végleges helyét a vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán. A gömb 165 méter magasságban áll, tizenöt méter átmérőjű, és kétszáznegyven háromszöglemez alkotja. Zics László építész javaslatára díszkivilágítással látták el, amely az északi partról is jól látható. Érdekessége, hogy erős szélben akár több métert is kilenghet, de rugalmas szerkezetének köszönhetően elnyeli a szél által keltett mozgási energiát. A Balatonboglár egyik jelképévé vált kilátóból káprázatos panoráma nyílik a Balatonra.

Ez is érdekelhet:
Megvan az év balatoni hotelje

A siófoki CE Plaza Hotelt választották a legjobbnak.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay, Unsplash)

xantus jános | kilátás | év kilátója | panoráma | Balatonboglár | gömbkilátó

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa