Nemcsak Ukrajnából menekülnek pánikszerűen az emberek

A legtöbb, az országból induló vonatra és repülőre teljesen elfogytak a jegyek.

Az elmúlt hétvégéig a Szentpétervárról Helsinkibe naponta közlekedő, nagysebességű vonat a néhány száz fős kapacitásánál jóval kevesebb utast szállított. Ám szombaton utasok hada töltötte meg a kocsikat, akik Oroszországból menekültek. Ezek az emberek “végleg elmennek - látszik a poggyászukról” – mondta Topi Simola, a Finn Vasutak személyszállítási részlegének vezető alelnöke a New York Times-nak.

A Budapesten élő Tatjana Erofgeva a rokonait látogatta meg Oroszországban, amikor elkezdődött az invázió – ő is felszállt az egyik vonatra. Mint mondta, ez az egyetlen út kifelé, miután a legtöbb ország lezárta a légterét az orosz légitársaságok előtt.

A gyorsasága miatt Allegro névre keresztelt vonat három és fél óra alatt teszi meg a nagyjából négyszáz kilométeres utat Szentpétervártól Helsinkiig. A járatot a két ország állami vállalatai, a Finn VR Group és az Orosz Vasutak közösen üzemelteti,

jegyet pedig jelenleg csak finn és orosz állampolgárok vehetnek rá.

Naponta két vonat indul Szentpétervárról, egy reggel, egy pedig délután, ami a járvány előtti járatsűrűségnek csak a fele.

Mint egy orosz állampolgár nyilatkozta, sok ember, köztük több barátja is nehezen tudja elhagyni az országot, mert nincs útlevele. “Sokan félnek a gazdasági helyzet miatt” – tette hozzá hangsúlyozva, hogy “sok orosz nem támogatja a háborút, és tiltakozni próbál, de sajnos a rendőrség most elég keményen lép fel.”

Egy másik férfi, Alekszej Trubetszkoj arról számolt be a Guardiannek, hogy

abban a pillanatban tudta, hogy mennie kell, amikor ébredés után a telefonjára nézett, és meglátta a támadás hírét.

Még aznap vett is egy jegyet Srí Lankára. Mint mondta, egyértelműnek gondolta, hogy a szörnyű invázió örökre megváltoztatja Oroszországot.

“Remélem, hogy visszatérhetek az országba, amelyet szeretek, de nem tudni, mi lesz ezután. Elveszik a jövőmet, az ország már nem lesz a régi” – mondta Trubetszkoj.

Sokan félnek a hadiállapot kihirdethetésétől is,

ami a férfi lakosság tömeges mozgósításával, valamint a határok lezárásával járhat. Volt olyan is, aki véletlenszerűen választott úti célt, és megvette az első, elérhető repülőjegyet.

A jereváni, isztambuli és belgrádi járatokra teljesen elfogytak a jegyek a légiszankciókat követő napokban, míg Dubajba egy útra a megszokott kétszázötven dollár (száztizenhétezer forint) helyett több mint háromezer fontot (majdnem másfélmillió forintot) kellett fizetni.

Egy moszkvai filmrendező arról számolt be, hogy a Seremetyjevói nemzetközi repülőtéren jócskán feltartották a hatóságok, mielőtt felszállhatott volna egy bakui járatra. A poggyászát átkutatták, és egy tisztviselő még a chatelőzményeit is átvizsgálta. Végül továbbengedték.

Nem meglepő, hogy eközben sorra mondják le a szervezők az orosz körutazásokat, és az üdülőhajók is kénytelenek megváltoztatni az útvonalaikat.

(Forrás: nytimes.com, theguardian.com, képek: Wikimedia Commons, Pixabay, Unsplash) 

Helsinki | oroszok | vonat | menekülés | oroszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom