Very British cabriolet – Mini Cabrio Cooper S

Talán még nem is volt olyan modellfrissítés a történelemben, ami ennyire nemzetivé tett egy autót. A ponyvatetős Mini szerencsére jóval több guruló jelképnél.

Minden szakmában megvannak a lehetetlenhez közelítő kihívások. Ilyen például megtalálni a löncshús ideális reklámarcát, adósságot behajtani a papíron nincstelen, amúgy milliomos csalón, elkérni a jegyeket az összezsúfolt, negyven fokban málladozó utasoktól a vonaton, vagy megtervezni egy Mini modellfrissítését.

A BMW-s Mini formája ugyanis rögtön telitalálat lett, rontani bárki tud rajta, de úgy hozzányúlni, hogy az eredmény jobb legyen, mint kiinduláskor, talán nehezebb, mint amilyen az új időszámítás szerinti első generáció megalkotása volt anno.

Hogy ez mennyire sikerült, némileg vitatható: ha a kevesebb néha több, akkor lehet, hogy most van a néha, ha viszont értékeljük, hogy kitaláltak egy koncepciót, és azt következetesen végigvitték, akkor leborulhatunk azelőtt, aki először kiáltott fel a Mini-főhadiszálláson:

Union Jack!

Az Egyesült Királyság zászlaja, illetve annak motívuma ugyanis a Mini-frissítés alapeleme, ami ugyan érdekes lehet egy német tulajdonú márka típusán, de ha a kínai Volvo XC40-en dicsértük a motorháztető alól kilógó apró svéd zászlócskát, akkor most se fintoroghatunk.

Az első és hátsó fényszórók fénymezejének reklámértékét még úgyis csak kevesen használják ki – pedig milyen marketingesszív-melengető, ha a sötétben már messziről felismerhető egy kocsi a lámpájáról! Ezentúl amikor egymástól bő másfél méterre pirosan világít egy Union Jack bal és jobb fele, akkor szinte egészen biztos, hogy közöttük ott lesz egy Mini.

Ennél azonban nagyobb felületet is találtak a tervezők a Union Jack megjelenítésére: a ponyvatetőn – felárért – akkora van, hogy még oldalt is lelóg. Mivel azonban sem ezt, sem a hátsó lámpákat nem látni belülről, a kormány küllőjére is került egy.

Az tehát nyilvánvalónak látszik, hogy ez egy angol autó – az egyszerűség kedvéért ne kezdjük el vitatni –, egy Mini Cabrio Cooper S. Vagyis elvileg kicsi és sportos. A kicsi a két hátsó ülésre, pontosabban a hátsó helykínálatra igaz: hiába vannak szépen, kagylósra formázva, a lábakkal rendelkező embereknek nem ez a kényelem – általában, kétszemélyes használat esetén úgyis a szélfogó feszül fölöttük. Elöl viszont még a fejtér is hatalmas – nem csak nyitott tetővel, egy MX-5-ös Mazda például ehhez képest heringesdoboz, még akkor is, ha benne a legjobb heringnek lenni az univerzumban.

Akkor nézzük a sportosságot: egy 192 lóerős kisautó dinamikusnak számít, főleg, ha a kabrióknál kötelező plusz merevítések ellenére sem hízott 1,3 tonna fölé. Alig több mint hét másodperc alatt gyorsul százra, még a német autópályán sem szégyenteljes, 230 km/h a végsebessége, van néhány sportos külsőség, mint a középre épített dupla kipufogóvég – ettől még nem sportautó.

Igazán sportkocsis tulajdonságokat kár keresni, és egy háromajtós, zárt Mini nagyobb élmény, de valószínűleg a Minikből egy ezzel megbízott szakértői csoport sem tudná kiölni a vezetési élményt. Megy, ha kell, gyorsan is, a feláras, hétfokozatú duplakuplungos váltó illik bele, de a Cabrio Cooper S nem a száguldásról szól.

Hanem például a kabriózásról, amit hibátlanul hoz a kocsi: ég van felettünk, nem szélvédő- vagy bukókeret, sőt, a nyitott és a csukott tetős autózás közös nevezőjeként azt is megtehetjük, hogy amolyan napfénytetőként csak a ponyva első ülések feletti részét engedjük hátra – tulajdonképpen nem egy forradalmi ötlet, megvalósítani sem lehetett az, csak másnak eddig nem nagyon jutott eszébe.

Vagy említhetjük a stílust, amiben híresen jó a márka, és persze a kabriónál is hozták a szintet a – már képernyőként funkcionáló – óriási, kerek központi műszerrel, a kormány mögötti, különálló óracsoporttal, a billenőkapcsolókkal, a formás, mégis használható könyöklővel, és még sorolhatnánk.

Ott van még egy alapvető minis jellemző: a szerethetőség. A Cabrio ebből a szempontból is vérbeli Mini, és ezen a nagyszerű érzelmen még az ára sem csorbít: a Cooper S változat nyolc és félmillió forint körüli ára nem túlzás érte. Sokak szerint csajos autó – de ha az, akkor abból a fajtából, amit a barát/férj is szívesen kér kölcsön időnként.

Ez is érdekelhet:

A túra, ami maximumra tekeri az életszeretetet – Bejártuk egy Minivel Észak-Olaszországot

Négy nap és fél tucat izgalmas hely, pár órányi autózásra a határtól. Nyomtunk egy kövér gázt, és meg sem álltunk Észak-Olaszországig.

(Fotó: Donkó Péter)

mini cabrio cooper s | teszt | nagy sztori | mini cabrio | autóteszt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom