Megszámolni se tudnánk, hányszor játszottunk el a gondolattal, hogy fogunk egy vagány autót, és addig nyomjuk a gázt, ameddig bírjuk. Nem tervezünk, nem foglalunk, nem aggódunk, csak élvezzük az utat. Most valami egészen hasonlót sikerült átélnünk – azt tudtuk, hogy Olaszország felé vesszük az irányt, de igazából csak telepakoltuk egy full extrás, 200 lóerős Mini Countryman csomagtartóját, elhúztuk a napfénytetőt, és magunkba szívtuk a vegytiszta szabadságot.
Persze, a terep nem volt teljesen ismeretlen – Ausztrián, Szlovénián és Olaszországon keresztül már korábban egészen Franciaország déli részéig autóztunk. Most a terv pusztán annyi volt, hogy Észak-Olaszország leghangulatosabb városai közül útba ejtsünk egyet-kettőt. Gondoltuk, kezdjük az egyik legdélebbivel: irány Bologna, ahova hetente kétszer már fapadossal is repülhetünk, mégsem szerepel az elsőszámú úti célok között.
Első nap: Bologna
Budapestről, szabálykövetően autózva kb. kilenc óra alatt juthatunk el a reneszánsz kor hangulatát cunamiként ránk zúdító Bolognába, aminél jobb célpontot aligha találunk egy ilyen szabad utazáshoz. Ide nem kell térkép, nem kell percre beosztott program, elég egy vagy két nap, és egy kényelmes cipő, hogy bejárjuk a hangulatos utcákat, tereket, templomokat.
Az árkádok városaként is emlegetett Bologna – állítólag 38 km hosszúságot tesznek ki a város árkádos épületei – felfedezését talán legjobb a város főterén, a Piazza Maggiorén kezdeni. Az évezredes tér korábban piac volt, ma tele éttermekkel és üzletekkel, na meg jelentős épületekkel. A 13-15. századi téren találjuk a korábbi bankpalotát (Palazzo dei Banchi), a városházát, és Olaszország ötödik legnagyobb templomát, a 25 ezer ember befogadására képes San Petronio bazilikát.
De nem csak az árkádok, és a fantasztikus építészet teszi a várost egyedülállóvá – Bolognát gyakran nevezik "a tanult"-nak ("La Dotto", a nyugati világ legrégebbi egyeteme, az 1088-ban alapított University of Bologna miatt), "a vörös"-nek ("La Rossa", az épületek terrakotta színe miatt), és "a kövér"-nek ("La Grassa", a pazar gasztronómia miatt).
Előbbiekkel kár lenne vitatkozni, utóbbit viszont legjobb megtapasztalni. A Piazza Maggioréról nyíló Via Pescherie Vecchie ötven méterre sűrít össze mindent, amit az olasz gasztronómiáról, élet- és ételszeretetről gondolunk.
A delikátboltok (mint amilyen a Vecchia Malga, a Salumeria Simoni és a Zerocinquatello) prosciutto-, mortadella- és parmezán-kánaánná változtatják az utcát esténként, ahol a hangulat legjobban egy rögtönzött utcabálra hajaz.
A főként családi kézben lévő, gyakran hatvan-hetven éve működő üzletekben a sonkák, sajtok és mártogatók mellé rizikó nélkül választhatunk olasz borokat is, a proseccótól a szupertoszkánig.
Hogy Bolognában mennyire fontos a gasztronómia, még ennél is jobban bizonyítja a világ legnagyobb ételparkjaként számon tartott Eataly World. A néhány éve felhúzott interaktív gasztroközpont – tele workshopokkal, éttermekkel, üzletekkel és kóstolókkal egybekötött túrákkal – úgy mutatja be az olasz kaját, hogy egy életre a rabjává tesz.
2. nap: Garda és Verona
Bologna az a hosszú hétvégés város, amiből mégis szeretnénk még többet – akárcsak a Garda-tóból, ahova szinte minden évben visszatérünk.
A festői, Comóval vetekedő tó a nepszerűsége ellenére is végtelenül nyugodt és rendezett, kicsit olyan, mintha Olaszország jól fésült, fehérgalléros gyereke lenne. A Lago di Garda körüli városokat legjobb sorban körbejárni, de ha csak néhány óránk van, talán Sirmione a legjobb választás: az autópálya karnyújtásnyira, az óváros gyönyörű, legfeljebb csak a parkolóhelyekért kell megküzdenünk.
A tó északi fele egyébként is a sportolásé: a vitorlázás és szörfözés Mekkája, de bringások, hegymászók vagy csak egyszerű túrázók is tömegesen keresik fel a változatos partszakaszokat. A déli rész – Sirmionéval együtt – pedig a pihenésről, a családi kikapcsolódásról szól.
Hogy mit érdemes csinálni Sirmionéban, ha csak néhány óránk van? Például a Scaligeri vár tornyaiból megnézni a várost, és a vár kapuján keresztül bejutva az óvárosba elveszni a szűk utcákban, vagy megpihenni valamelyik remek kávézóban, étteremben.
Komolyabb izgalmakért viszont érdemes autóba ülni, és meg sem állni a közeli Veronáig, pont, ahogy mi tettük. Bolognát reneszánsz városként emlegettük, Verona pedig a képzeletbeli verseny aranyérmese, holtversenyben Velencével.
A romantikus városképhez persze nagyban hozzájárul Shakespeare Rómeó és Júliá-ja, és a Verona központjában található Casa di Giulietta, ami a legenda szerint a híres erkélyjelenet színhelye. Mindez persze gigantikus kamu, hiszen az erkély csak 1936-ban épült a házhoz, ennek ellenére szerelmespárok tömegei keresik fel a legendás ház belső udvarát nap mint nap.
Veronában rengeteg a látnivaló: a Kr. u. 30-ban épült Arénától – ami a világ harmadik legnagyobb amfiteátruma – a Kr. e. 100-ban épített hídon, a Ponte Pietrán át egészen a Piazza delle Erbe piacáig győzzük kapkodni a fejünket.
A legérdekesebb a városban, hogy hidakon, tereken és épületeken keresztül több mint kétezer évet utazhatunk vissza az időben, anélkül, hogy különösebben éreznénk a korok, kultúrák és stílusok keveredését.
Az ötcsillagos látványért érdemes felsétálni a Castel san Pietró-hoz a Ponte Pietrá-tól induló lépcsőn, az ötcsillagos gasztronómiai jutalmat pedig a Castelvecchió-nál található, Michelin-ajánlással büszkélkedő Trattoria I Maseniniben találhatjuk meg, parádés tonhal tatárral, fehér spárgával, komoly húsokkal és remek borokkal a Barolótól a champagne-ig.
3. nap: Velence
Bár Veronában három-négy nap is kevés, és az egynapos túrába aligha fér bele például a vagány dizájnerboltok felfedezése a Via Mazzinin, nekünk csak egy hosszú hétvégénk volt a túrára, és egy adag Velence nélkül úgy éreztük, nem mehetünk haza.
A mindig zsúfolt városban improvizáló utazóként két jelentős problémával szembesül az ember: a szállások kilencven százalékát kiadták, a parkolóházak pedig roskadásig tele.
Végül a szigeten belül, de a Piazzale Romához közel, az Albergo Marin romantikus hotelében találtunk szabad szobát, a kincsként őrzött Mininket pedig három idegtépő parkolási kísérlet után a City Paking Garage-ban hagytuk.
Ezt már csak azért is tartjuk fontosnak, mert legtöbb parkolóházban – élen a San Marcóval, ahová automatikusan vezeti az út az embert – csak a slusszkulcs leadásával tudunk parkolni, és elképzelhető, hogy a néhány napos nyaralás végén totálisan máshol találjuk az autónkat, mint ahol hagytuk. Mindezt napi hét-tíz ezer forintnyi összegért.
A vízi város látnivalóit még nehezebb egy napba sűríteni, mint Veronában: a Szent Márk tér és székesegyház alapmű, ahogy a Torre dell'Orologio – azaz az óratorony –, a Palazzo Ducale (azaz a Dózse-palota) és a Sóhajok hídja is.
Sosem gondolnánk, hogy az "eltévedtünk" szó szerepelhet együtt a "jó volt" kifejezéssel, de Velencében még ez is helytálló.
Így találtunk rá például a pazar helyi street foodot kínáló La Bottigliára is, ahol a ropogós kenyérbe tucatnyi friss zöldséget pakolhatunk a sajtkrém és a prosciutto mellé, az Aperol pedig kb. három euró.
Az autómentes szigeten naphosszat sétálni, és meg-megállni jó vendéglők és szép épületek környékén hatalmas érzés, de kihagyni a hajózást a Canal Grandé-n nagyjából egy gólvonalról kihagyott ziccernek felel meg. A város fő közlekedési útvonalán ráadásul instant módban vehetjük végig a nevezetességeket, időszűkében, a két parton több mint száz palotával és templommal.
Velence repülővel is könnyen, és gyakran nagyon-nagyon olcsón elérhető, a különös varázsa, remek éttermei és tengernyi látnivalója miatt pedig az Olaszországból kiábrándult turistáknak receptre írnánk fel, ha lehetne.
4. nap: Prosecco
Hasonlóképp Prosceccóhoz, ami nem csak az olaszok híres buborékos italának, hanem egy borrégiónak is a neve, ráadásul Velencétől alig néhány kilométerre.
A régió ikonikus települései közül Conegliano és Valdobbiadene talán a legismertebb, és ha neves pincészetekbe – mint az itthon is népszerű Nino Franco, Bortolomiol vagy Zardetto – nem is tudunk ad hoc módon bejutni, a szerpentinszerű hegyi utakról lenézve a lábaink alatt heverő városok és végeláthatatlan szőlők látványa akkor is katartikus.
Kétezer kilométer és fél tucat emlékezetes település négy nap alatt, egytől egyig olyanok, amik miatt igazán lehet rajongani Észak-Olaszországért. Megélni maga az extázis, de sajnos számolni kell az utazást követő egy hét elvonási tüneteivel – mert egy ilyen autós trip tényleg, piszkosul addiktív tud lenni.
Ez is érdekelhet:
Mintha mindenkinek csak az lenne a feladata, hogy létrehozza a felhőtlenül jókedvű tömeg statisztájaként Palermo városképét. Elmeséljük, milyennek láttuk ezt az őrült, csupaszív várost.
(Fotók: Gyana Dániel, Getty Images)
itália | olasz | nagy sztori | olaszország | mini
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!