Magyar színekbe öltözik a MOL Campus augusztus 20-án

Idén augusztus 20-án este a MOL Campus ismét ünnepi díszvilágításban ragyog majd.

A MOL-csoport székházát a 17. emelettől a 25.-ig 360 LED-lámpa borítja majd piros-fehér-zöld színekben, 20:30 és 23:30 között.

Ez a különleges kivilágítás nem először fordul elő a MOL Campus történetében; ez már a második alkalom, hogy augusztus 20-án trikolór színekben pompázik, és a negyedik alkalom a nemzeti ünnepek sorában.

A vállalat az autizmus világnapján, a mellrák elleni küzdelem világnapján, valamint az adventi ünnepek idején is hagyományosan különleges fényárba borul.

A MOL Campus kilátóteraszán viszont máskor is körül tudunk nézni – felnőtt jegy ára 2900 forint, hat éves kor alatti gyermekeknek és kerekesszékkel érkezőknek ingyenes a belépés –, de érdemes ellátogatni a Zazie Bistro&Barba is, amely délelőtt kávézóként, napközben bisztróként, este pedig könnyed hangulatú bárként működik, és belsőépítészeti szempontból is izgalmas.

(Forrás: közlemény, fotó: a MOL Campus tavalyi díszkivilágítása, illusztráció)

magyar zászló | augusztus 20. | nemzeti ünnep | mol campus

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés