A dél-franciaországi Montpellier ingyenessé teszi a tömegközlekedést lakosai számára.
2023. december 21-től a helyi lakosok ingyenes tömegközlekedési bérletet használhatnak majd a város busz- és villamoshálózatán. A kezdeményezés célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése, de a lépéssel hozzájárulhatnak a társadalmi igazságossághoz és a fejlődéshez is.
Montpellier 2020 szeptembere óta kísérletezik az ingyenes tömegközlekedéssel, először csak hétvégente vezették be, majd 2021-ben kiterjesztették a hétköznapokra is, igaz, kizárólag a 18 éven aluliak és a 65 év felettiek számára. A további bővítés része a város 150 millió eurós, nulla szén-dioxid-kibocsátású mobilitási törekvésének, amelybe az
alacsony károsanyag-kibocsátású zóna kialakítása mellett kerékpárutak fejlesztése is beletartozik.
Nem Montpellier az első francia város, amelyek ingyenes közösségi közlekedéssel kísérletezik, azonban ezek többsége kevesebb, mint százötvenezer lakossal rendelkezik. Eddig a kétszázezer fős Dunkerque volt a legnagyobb város, ahol bevezették a kedvezményt, az eredmény pedig nem maradt el: a 2018-as ingyenes buszjáratok elindítását követően az utasok száma átlagosan nyolcvanöt százalékkal nőtt.
Franciaországban összesen harminckilenc településen működik hasonló rendszer, köztük Marseille Aubagne külvárosában, Calais kikötővárosában és Niort-ban, azonban ezek között is
Montpellier lesz a legnagyobb lélekszámú város.
A lakosok egy úgynevezett M’Ticket alkalmazáson keresztül igényelhetik lakcímigazolásukat követően a bérletet, amit okostelefonjukon tárolhatnak és amelyet minden alkalommal használniuk kell majd, ha felszállnak valamelyik buszra vagy villamosra.
Mint ismert, Európában már több ország bevezette az ingyenes tömegközlekedés. Így tett 2023-ban Tallinn és 2020-ban Luxemburg – ez utóbbi a világ első olyan országa, amely teljesen eltörölte a tömegközlekedési díjszabást.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
tömegközlekedés | montpellier | közlekedés | ingyen | franciaország
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!