Így született újjá Kanada egyik legszebb art deco épülete

Kanada-szerte híre ment Montreal egyik klasszikus épülete, az egykori Eaton áruház legfelső szintjén lévő Le 9e étterem újranyitásának. Az 1925-ös épület éttermét eredetileg L'Île-de-France-nak hívták, az azonos nevű luxus óceánjáró nyomán. A frissen átalakított épület amellett, hogy fontos része a város építészeti örökségének, a belváros életét is felfrissíti kicsit.

Montreal art deco ékszerdobozát 2000-ben nyilvánították történelmi műemlékké, ám éppen ekkortól üresen állt az épület, mintegy két évtizeden keresztül. Ehhez jönnek hozzá a felújítás évei, és már itt is vagyunk 2024-ben, amikor átadták az újjászületett épületet. Az immár Le 9e restaurálását az EVOQ Architecture stúdió tervezte, szoros együttműködésben a tulajdonos Ivanhoe Cambridge-dzsel és a Kulturális és Kommunikációs Minisztériummal.

A Saint Catherine Street-i házat Jacques Carlu francia építész tervezte, a mostani felújítás előkészítése pedig már 2001-ben megkezdődött: rendkívül aprólékosan megtervezett beavatkozásokra volt szükség, hogy a Le 9e megfeleljen az aktuális egészségügyi, biztonsági és felhasználói-kényelmi szabványoknak. Ezek a módosítások azonban szabad szemmel gyakorlatilag észrevehetetlenek.

A Carlu víziójához hű felújítást korabeli fényképek és helyszíni vizsgálatok alapján végezték; minden eredeti elemet gondosan megtisztítottak, helyreállítottak, ahol pedig kellett, kézművesek segítségével pótolták őket. A cél érdekében számos szakterület specialistái (művészettörténészek, bútorrestaurátorok, akusztikai szakemberek, étkeztetők) dolgoztak a tereken.

Márványoszlopokat, gipszdomborműveket, freskókat és alabástrom urnákat állítottak helyre, javították a márványfelületeket, minden ajtó, kárpit, világítótest, korlát, díszrács megmaradt az eredetinek megfelelő állapotában, miközben korszerűsítették a a szellőző- és elektromos rendszereket. Még az 1930-as évek színpalettáját is visszaállították az eredeti festék részletes elemzése után. Nemcsak a bútorokat és berendezéseket őrizték meg így, de Jacques Carlu harmonikus dekorációs rendszerét is visszaállították.

(Forrás: EVOQ Architecture, fotók: Maxime Brouillet)

art deco | lista | építészet | EVOQ Architecture | kanada | montreal

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom