Drasztikusan megemelik a mászóengedélyek árát a Mount Everesten, ez az oka

A nepáli turisztikai hatóság bejelentette, hogy 2025-től jelentősen megemeli a külföldieknek kiadott mászóengedélyek árát.

Négyezer dollárral kell majd többet fizetni értük, így tizenötezer dollárba fognak kerülni, ez pedig olyan mértékű áremelés, amilyenre 2015 óta nem volt példa. A nepáli hegymászók ennél olcsóbban, négyszáz font körüli díjért juthatnak fel a csúcsra.

Az emelés egyik oka, hogy ezentúl szeretnék lehozni az elhunyt hegymászók holttestét, amelyeket eddig hátrahagytak, mert a kiemelésük nehéz és költséges, különösen az Everest halálzónájában. Egy holttest leszállítása a halálzónából 15 704 és 157 000 font közötti összegbe kerülhet.

Mint Rakesh Gurung, a nepáli idegenforgalmi minisztérium munkatársa elmondta,

a többletbevételből emelik majd a biztosítási fedezetet, a hordárok, a magashegyi munkások és vezetők fizetését, valamint fejlesztik a létesítményeket.

A szabályváltozások között a külföldi ügynökségeknek is hivatalossá kell majd tenniük az üzleti gyakorlatukat és tranzakcióikat, mert jelenleg nincs nyilvántartás arról, hogy ezek az irodák pontosan mekkora összeget kérnek el az ügyfeleiktől az Everest megmászásáért.

Sok kalandkereső vágyik a Föld legbarátságtalanabb helyeire, ahová a Himalája bizonyos részei is tartoznak. A világ legmagasabb hegyének ugyanakkor létezik egy másik arca is.

(Forrás: Telegraph, képek: Getty Images, Unsplash)

nepál | mount everest | mászóengedély | himalája | ár

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom