Háromszor olyan gyorsan nőtt a dollár milliárdosok vagyona tavaly, mint 2023-ban – állapította meg az Oxfam friss egyenlőtlenségi riportja.
A világ 2769 milliárdosa 2024-ben kétmilliárd amerikai dollárral, azaz
794 000 000 000 forinttal gyarapította vagyonát, és most együttesen 15 milliárd dollárt (forintban: 5 951 000 000 000) birtokolnak.
A szervezet szerint ennek a vagyonnak „a többségét örökléssel, korrupcióval vagy monopol helyzetet biztosító hatalommal” szerezték meg, nem pedig „megkeresték”.
Eközben világszerte 3,6 milliárd ember él mélyszegénységben, a világ tíz leggazdagabb embere viszont még akkor is milliárdos maradna, ha elvesztené vagyonának 99 százalékát.
Az Oxfam a davosi Világgazdasági Fórum találkozójához igazítva publikálta a jelentést, amely szerint 2024-ben 204 új dollármilliárdos lett.
„Amikor az egyenlőtlenség matekja ennyire abszurd, akkor nemhogy lehetséges, de egyenesen elkerülhetetlen a változás” – írják.
Javaslatokat is megfogalmaznak a változásra, többek között egy globális, az ENSZ hatálya alá tartozó adóegyezményt, az adóparadicsomok megszüntetését, továbbá az örökösödési adó kiterjesztését, mivel a világ milliárdosainak fele olyan országokban él, ahol nincs örökösödési adó a közvetlen leszármazottak után.
De nemcsak egyénekre, hanem a gazdasági folyamatok szabályozására is vannak javaslataik, például a vagyon átvándorlását a globális délről északra, az adósságok eltörlését, a monopóliumok feloszlatását, a szabadalmi szabályok demokratizálását, és a vállalatok szabályozását, hogy biztosítsanak élhető béreket, és korlátozzák a vezérigazgatói fizetések felső határát.
A számos adattal, jelenleg hatályos törvénnyel és szabályozási mechanizmussal megtámogatott tanulmány itt olvasható.
Azért a szabályok folyamatosan változnak, tavaly augusztusban például arról írtunk, hogy a változó adószabályok és törvények miatt számos szupergazdag választ magának új otthont. Elsősorban a britek és a kínaiak költöznek, és bőven vannak, akik tárt karokkal és pénzügyi előnyökkel várják őket.
(Forrás: Oxfam, fotó: GettyImages)
gazdag | egyenlőség | gazdaság | milliárdos | szupergazdag
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!