Európai csúcshotelben dolgoznál? Tapasztalat és önéletrajz sem kell már hozzá

Annyira kétségbeejtő a helyzet, hogy nagy európai szállodaláncok szakmai tapasztalat és CV nélkül is felvesznek embereket, amivel elismerik, hogy visszaütött az alkalmazottak évek óta tartó alulfizetése.

Több ezer munkavállaló hagyta el a vendéglátóipart, amikor a  világjárvány idején leállt a nemzetközi turizmus. Sokan nem is tértek vissza, mivel máshol jobban fizetett állást találtak. Ennek következtében a szállodatulajdonosok kétségbeesett munkaerőhiánnyal szembesültek.

Az Európa legnagyobb szállodaláncának számító Accor ezért kísérleti projektet indít olyanok toborzására, akik korábban egy percet sem dolgoztak az ágazatban.

Az Accornak, amely több mint 110 országban működtet olyan márkákat, mint a Mercure, az ibis és a Fairmont, világszerte 35 ezer munkavállalóra van szüksége.

"Pár napja Lyonban és Bordeaux-ban próbálkoztunk, ezen a hétvégén pedig már önéletrajz és korábbi munkatapasztalat nélkül interjúztatunk embereket, akiket 24 órán belül felveszünk" – mondja Sebastien Bazin vezérigazgató. Rövidtávon az Accor fiatalokkal és külföldről érkező munkavállalókkal tölti fel a franciaországi pozíciókat, miközben korlátozza a szolgáltatásokat (például ebédidőben bezárja az éttermeket, vagy csak a hét öt napján nyitja ki). Nincs más megoldás. Az újoncok hat órás képzést kapnak, és aztán munka közben tanulnak.

A munkaerőhiány különösen Spanyolországban és Portugáliában sürgető, ahol a világjárvány előtt a turizmus a gazdaság tizenhárom, illetve tizenöt százalékát adta. Az ottani szállodatulajdonosok magasabb fizetést, ingyenes szállást és olyan juttatásokat kínálnak, mint bónuszok és egészségbiztosítás.

Hasonló kihívásokkal néznek szembe a kisebb szállodák tulajdonosai is.

A Hotel Mundialnak, Lisszabon egyik legikonikusabb szállodájának üzemeltetési igazgatója elmondta, jelenleg ötvenkilenc embert keresnek. Attól tart, hogy elegendő személyzet nélkül egyes szállodák csökkenteni fogják a vendégek számát és a szolgáltatások körét. "Ha nem tudunk elegendő munkaerőt toborozni, nem lesz más választásunk" – állítja. "Mindez rendkívül sajnálatos és drámai fordulat egy olyan ágazat számára, melynek az elmúlt két évben nem volt bevétele".

A hotelek mellett a bárok és éttermek is érzik a megszorítást. Spanyolországban és Portugáliában ugyanaz a forgatókönyv íródik a bárokban és éttermekben, mint a szállodákban. Az 52 éves Jose Carlos Sacó csak a hétvégéken tartja nyitva madridi bárját, a Tabanco de Jerezt, amikor a zsebpénzre áhítozó  diákoknak nincs tanítás, és rendelkezésre tudnak állni.  Hétközben nem tudnak kinyitni, mert a fiatalok az iskolában vannak.

A spanyol vendéglátóiparból 200 ezer munkavállaló hiányzik, a portugál szállodáknak legalább 15 ezer emberre van szükségük a növekvő kereslet kielégítéséhez. "A megoldás minden bizonnyal az lesz, hogy többet kell az alkalmazottaknak fizetni" – mondja Jose Luis Yzuel, a vendéglátóipari ágazat szövetségének munkatársa.

Spanyolországban a bárok és éttermek az első negyedévben közel hatvan százalékkal emelték a dolgozók bérét az egy évvel korábbihoz képest. Az idegenforgalmi ágazat azonban még mindig az a szektor, amely a legkevesebbet fizeti a munkavállaóknak, átlagban havi 1150 euró (kb. 465 ezer forint) körüli összeget. A szomszédos Portugáliában a vendéglátásban dolgozók fizetése várhatóan hét százalékkal emelkedik idén, az ágazatban az átlagbér havi 881 euró (kb. 356 ezer forint).

Sebastian Bazin szerint amíg a szállodák csak hatvan-hetven százalékos kihasználtsággal működnek, addig meg tudnak birkózni a munkaerőhiánnyal, de a válság akkor kopogtat be az ajtón, amikor már teljesen tele lesznek. "A problémám az, hogy majd július eleje és augusztus vége között, amikor száz százalékos lesz a foglaltság, ki tudom-e szolgálni az összes vendéget?" – elmélkedik, majd hozzáteszi: "Sok emberre nem figyeltünk oda, és valószínűleg túl sokáig alul is fizettük őket. Szóval a mostani helyzet igazi ébresztőt jelent."

Eközben a Riklin-fivérek szállodája egyben művészeti installáció is, ami fenekestől felforgatta a svájci Saillon falu életét. A svájci művészek nullacsillagos szállodakoncepciója szerint a vendégek Saillonban csupán egy franciaágyat kapnak a természet kellős közepén falak és mennyezet nélkül. A céljuk az volt, hogy a szállást foglalókat.

(Forrás: EuroNews, fotók: Unsplash)

fizetés | étterem | problémák | szálloda | bár

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom