Így még soha sem láthattuk a Magas-Tátra vonulatait

Nagy Gábortól megszokhattuk már, hogy alkalmanként rendhagyóan mutatja meg a természetet. Ezúttal a Magas-Tátrát láthatjuk egészen különleges perspektívából. 

A fotós legutóbb Izland folyóit fényképezte le úgy, mintha azok vízfestékkel készült festmények lennének, most pedig a hazánkhoz legközelebb eső alpesi régió havas csúcsait örökítette meg – szintén nem hétköznapi módon.

"Valószínűleg azért, mert Magyarországon nincsenek nagy hegyek, az alpesi tájak iránti szeretetem már gyerekkoromban kialakult" – mondja a civilben a reklámszakmában dolgozó Gábor, aki majdnem minden évben meglátogatja a Magas-Tátrát, hogy megfigyelje, hogyan formálja a tájat az időjárás és az évszakok váltakozása.

A közelmúltban a hegység lengyelországi részén járt, ahol elég jelentős mennyiségű hó festette fehérre a tájat – mintegy háromméternyi esett két nap alatt. Ilyen extrém körülmények között nem tudta megközelíteni a kétezer-ötszáz méter körüli magasságban húzódó csúcsokat, de rábukkant néhány általa soha nem látott hegyláncra – méghozzá éppen a lába előtt.

És ha már ott volt, természetesen fotózott is. "A képeken folyóágyban megjelenő hatalmas köveket lehet látni, melyeket egy-két méternyi vastag hótakaró borít. A fényképek egy mínusz tizenhét fokban abszolvált huszonöt kilométeres túrán készültek, azt a látszatot keltve, mintha drónfelvételek lennének."

A teljes sorozat ide kattintva látható.

Ez is érdekelhet:

Ezen a rejtélyes izlandi helyen vagy felfelé vagy lefelé vezet az út

Íme Thórsmörk, a gleccserek, folyók és kanyonok övezte hatalmas túraparadicsom.

(Fotók: Nagy Gábor)

fotó | rendhagyó | magas-tátra | nagy gábor | hegy

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom