Szétszedik az ikonikus kapszulatornyot, de megszállhatunk az egykori lakásokban

Lebontották az ikonikus tokiói épületet, de valami azért megmarad belőle az utókornak.

Mindössze harminc nap alatt épült meg a Kurokava Kisó által tervezett Nakagin kapszulatoronyház, ritka példája a Japánban a második világháború után megjelent metabolikus építészetnek, amelynek célja a megastruktúrák és az organikus növekedés képzeteinek ötvözése volt.

Az 1972-es átadása után ez volt a világ első maradandó és gyakorlati hasznosítású, kapszulákból álló építménye,

de fénykora nem tartott sokáig. 2012 októberében a száznegyven lakásból már csak nagyjából harmincban laktak, a többit irodaként, raktárként használták vagy épp lakatlanul álltak. Végül a hatóságok az épület teljes elbontása mellett döntöttek.

Harminchat darab négy méter hosszú, két és fél méter magas és ugyanilyen széles kockát azonban meghagytak belőle, és nagy részük ráncfelvarráson esik át.

Tacujuki Maeda tulajdonosnak huszonhárom kapszula van a birtokában, ebből tizennégyet teljesen felújít, helyreállítva a beépített bútorokat, és sztereórendszert szerelve be, míg mások teljesen új enteriőrt kapnak. Néhány kocka iránt múzeumok és más ázsiai, európai és amerikai intézmények is érdeklődtek.

Tacujuki Maeda az egyik kapszulában

Aki kipróbálná, milyen érzés egy ilyen kapszulában élni, még megteheti éjszakánként 227 429 jenért (körülbelül 640 ezer forintért) a naganói hegyek között, ahol a Kurokawa család ad bérbe egy négy kapszulából álló blokkot, amely várhatóan múzeumba és új tulajdonosokhoz vándorol majd.

A tokiói építészetben az organikusság továbbra is fontos szerepet kap, akárcsak a Zene Házát tervező Fudzsimoto alkotásaiban.

(Forrás: Domusweb, Wikipédia, képek: Getty Images, Airbnb)

tokió | Kurokava Kisó | nakagin kapszulatorony | japán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom