Ezt a négy várost mindenképp meg kell nézni Franciaországban

Mostanában nem egyszer vetett minket a sors Franciaországba, és ha már ott jártunk, jól meg is néztük magunknak a történelemben és hangulatban is erős vidéket. Ezeket a helyeket imádtuk. 

Avignon

Az egykori történelmi óváros labirintusszerű girbe-gurba utcácskákból áll, amelyek néha apró, megkapó hangulatú terekben futnak össze. Az utcákban rengeteg a kávézó, a bisztró, az étterem, a galéria, a könyvesbolt, a tereken rendszerint van egy hatalmas lombkoronájú fa, és egy kávézó, amely a tér harmadát telerakja székekkel. Az asztaloknál helyiek és turisták ülnek, közöttük garçonok cikáznak, és hangosan zajlik a közélet. Avignon a falon belül egy nagyon határozottan kellemes és élhető városka benyomását kelti.

Avignonban a Pápák palotája annyira kihagyhatatlan, mint nálunk a Budai vár, interaktív audiotúrán érdemes végigmenni rajta. A másik ikonikus látnivaló a Saint-Bénezet híd, amit a köznyelv egyszerűen az avignoni hídként ismer. A világhírű népdalban is megénekelt építmény valójában egy fél híd, ugyanis annyiszor vitte el a megáradt Rhone folyó, hogy 1668-ban úgy döntöttek, nem építik újra.

A városban legalább féltucat erős múzeum látható, nekünk a Collection Lambert tűnt kiemelkedőnek, amelyet a helyi Ludwignak neveznénk.  A város lelkébe tökéletes bepillantást nyerhetünk a helyi nagycsarnokban, a Les Halles-ban. A negyven standdal rendelkező piactéren a zöldségtől a kagylón át mindent meg lehet kapni, érdemes belekóstolni a helyi jellegzetességnek számító pékárukba, tapenade-okba.

Mutatunk egy méltánytalanul alulértékelt francia várost!

Ismerkedjünk meg Avignonnal, mert nagyon szerethető hely.

Arles

Arles is az a hely, ahol az ember rájön, hogy a francia sztárcsatárok mellett – Párizs, Marseille, Lyon, Nizza – talán sokkal izgalmasabbak, és legfőképpen sokkal élhetőbbek a cserejátékosok. Franciaország bizonyos szempontból az az ország, ahol az igazi csiszolatlan gyémántok a kispadon ülnek. Persze tudjuk, hogy vannak, tudjuk, hogy jók, de nincsenek reflektorfényben.

Arles olyan – illetve olyan is –, mintha egy nyílt római birodalmat bemutató múzeumban járnánk. A helyi Amfiteátrum mintha a római Colosseum kistestvére lenne, a Teatrum pedig az a hely, ahol gyakran szabadtéri filmvetítéseket rendeznek. A hatalmas romok között gyakran olyan hollywoodi klasszikusokat vetítenek, mint a Kleopátra, a Spartacus vagy a Ben Hur, szóval a szellemes helyiek próbálják valahogy visszacsempészni a rómaiakat egykori életterükbe.

Ha Arles, akkor nem lehet kihagyni Van Goghot sem. A zseniális holland festő ebben a városban vágta le saját fülét, került hónapokra kórházba, és nem mellékesen ott festette meg karrierjének nem egy kiemelkedően fontos alkotását.  Az elmúlt egy-két évben Arles-ban komoly játékosok fordultak meg: a Gucci itt rendezett meg egy gigantikus cruise show-t, a New York Times pedig beválogatta 2019 legfontosabb célpontjai közé. Valami nagyon mozgolódik ott.

Provence csiszolatlan gyémántja újra kész a ragyogásra

Egy darabka Provence. Egy darabka római birodalom. Egy darabka Van Gogh-múzeum. Egy darabka kortárs arthub. Megjártuk Arles-t, elmeséljük, milyen volt.

Toulouse

Toulouse Franciaország negyedik legnagyobb városa, és egyben egy olyan hely, ahol egyedi módon ötvöződik a múlt és a jövő. Ott található a világ egyik legrégebbi egyeteme (1229-ben nyitották), és ez az európai űrkutatás központja. A terrakotta téglákból épült város belső kerületei nagyon réginek néznek ki, olyanok, mintha visszakatapultáltunk volna a múltba, de közben megvan benne minden, ami 21. századivá teszi. Ez a kettősség érdekes energiákat kölcsönöz a helynek – Toulouse ismerősen francia, de közben nem hasonlítható más városokhoz.

Mint minden nagy múlttal rendelkező francia nagyvárosban, Toulouse-ban is tucatnyi történelmi épületet, múzeumokat, templomokat kereshetünk fel, a kultúrszomjunkat könnyű csillapítani. Bár a város félmilliós, elég hangos, azoknak ajánljuk, akik szeretik a pörgős, energikus helyeket. (A csendesebb urbánus tempóért érdemes inkább Nantes felé venni az irányt.) Ez persze nem jelenti azt, hogy Toulouse ne lenne remek hely: a belváros atmoszférája kiváló, az utcákon kóborolni és közben galériákat, dizájnboltokat, kávézókat, kocsmákat, éttermeket, shopokat útba ejteni egy utazás főműsorszáma lehet.

Tolulouse-ban és az egész régióban nagyon érezhető a spanyol hatás (főleg a katalán), ami a földrajzi közelséggel magyarázható. Mindez megmutatkozik az éttermek kínálatán és a helyi turisták demográfiai összetételén is.

A másik Dél fővárosa – Ilyen egy tökéletes hosszú hétvége Toulouse-ban

Kicsit felejtsük el Monacót, Cannes-t és Saint-Tropez-t.

Rennes

Rennes-t, mint a legtöbb várost, számokkal leírni nagyon könnyű feladat: 215 ezren lakják, ötvenegy négyzetkilométeren terül el, hat kantonból áll. Története kétezer évre nyúlik vissza, a 9. században csatolták Bretagne-hoz. Amit viszont a számok egy város esetében soha sem adnak vissza, az a hangulat, abban pedig Rennes nagyon erős. Amíg az ember nem járt Rennes-ben, azt gondolhatja, hogy Nantes számít a legjobb helynek. Persze ízlésbeli preferenciák kérdése, ki mit favorizál egy városban: Nantes-hoz képest Rennes egy fokozattal, vagy akár kettővel is energikusabb, hangosabb, színesebb, ebben pedig hatalmas szerepet játszik az egyetemi városrész, amelynek hatvanezer lakója van.

Rennes csodálatos blend, ahol egymásra talált a történelem és a kortárs, a kettő ötvözete pedig izgalmas egyveleget alkot. Ötszázéves, műemléki házak aljában megbújó kézműves sörözők, trendi dizájnshopok, bakelitturkálók...

Rennes-ben van egy halom kötelező nevezetesség, amiket érdemes felkeresni: talán a legrendhagyóbb az Igazságügyi Palota. 1994-ben részben leégett, de felújították, noha a nyomok még látszódnak. A hely nem egy múzeum, hanem működő ügyészség és bíróság, a látogatóknak csendben kell lenniük, hogy ne zavarják az ott dolgozó törvényszolgákat.

Mivel Nantes-ba nemrég közvetlen járatokat indított a Transavia, Rennes-be is nagyon könnyű eljutni. Nantes-ból vonattal negyvenöt perc alatt átérhetünk Bretagne fővárosába. Nyugat-Franciaország nagyon megér egy utazást, sokkal nyugodtabb, lazább hely, mint Franciaország hektikus nagyvárosai, Párizs, Marseille vagy Lyon, a turizmus léptéke teljesen elviselhető, és rengeteg élmény és főként meglepetés vár az emberre, mivel kevésbé tudja, mire is számítson.

Így tölts el egy tökéletes hétvégét Rennes-ben!

Bretagne fővárosa Európa egyik legkellemesebb meglepetése.

Ez is érdekelhet:

A Mont Blanc körtúrát minden hegyimádónak egyszer végig kell járnia

Chamonix neve összekapcsolódik az alpinizmus történetével. Itt kezdődött a modern hegymászás.

(Fotók: Rennes Tourism Office, Getty Images, Unsplash)

toulouse | város | látnivalók | avignon | hangulat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom