A Németországba utazókat rendre meglep egy furcsa jelenség: az éttermek sajátos hozzáállása a vízhez.
Jó néhány országban természetes dolog számít, hogy az étkezés mellé automatikusan érkezik egy pohár csapvíz is, Németországban viszont ez egyáltalán nem magától értetődő.
Ha egy étteremben palackozott vizet rendelünk, valószínűleg nem tapasztalunk semmi különöset, legfeljebb arra kell figyelni, hogy szénsavas vagy szénsavmentes változatot kérünk-e. Ha viszont egyszerűen csak egy pohár vizet kérünk (palack nélkül), vagyis csapvizet szeretnénk, akkor könnyen előfordulhat, hogy a felszolgáló meglepett, sőt kissé bosszús pillantással reagál. Szélsőséges esetben akár el is utasíthatják a kérést, vagy csak egy apró pohárban szolgálják fel a vizet. Ráadásul nem ritka, hogy még ezért is fizetni kell.
Csapvizet rendelni a német éttermekben meglepően ritka eseménynek számít. Egy felmérés szerint a lakosság mindössze körülbelül 22 százaléka kér csapvizet vendéglátóhelyen.
A legtöbben inkább palackozott vizet választanak, még akkor is, ha az jóval többe kerül.
Az, hogy mennyit kell fizetni egy pohár csapvízért, teljes mértékben az adott étteremtől függ. Egyes helyeken szinte jelképes pénzért kínálják, míg máshol viszont akár egy korsó sör árához mérhető összeget is elkérhetnek érte. Természetesen akadnak olyan bárok és éttermek is, ahol ingyen adják, de ez inkább a kivételek közé tartozik.
Akik olyan országból érkezik Németországba, ahol az éttermek automatikusan ingyen adják a vizet, annak a németek hozzáállása akár kapzsiságnak is tűnhet. A jelenség azonban inkább a különböző étkezési kultúrák közötti eltérésekből fakad.
Németországban általában nem jellemző ilyen ingyenes kiegészítőket adni. Míg például Franciaországban természetes, hogy az étkezés mellé ingyen kenyeret és egy kancsó csapvizet kapunk, addig Németországban még a kenyérkosár tartalmát is gyakran külön számolják fel. Ugyanez a logika érvényesül a víz esetében is: ha egy szolgáltatást kérünk – ez esetben egy pohár vizet –, akkor annak ára is lehet. Ennek pedig praktikus okai is vannak. A német éttermek bevétele jelentős részben az italok eladásából származik, így ha a vendégek kizárólag ingyen csapvizet fogyasztanak, az csökkentheti ezt a bevételt. Ráadásul Németországban gyakori jelenség, hogy a vendégek az étkezés után még hosszabb ideig maradnak a helyükön, beszélgetnek, és lassan fogyasztják csak el az italaikat. Eközben a borravaló sem olyan kötelező jellegű, mint például az Egyesült Államokban, emiatt az éttermek sokszor az italok árába építik be a működési költségeik egy részét.
A legtöbb német étterem inkább azt preferálja, ha a vendég valamilyen italt rendel a csapvíz helyett. Ha azonban mindenképpen csapvizet szeretnénk, érdemes azt udvariasan kérni, és aztán számítani rá, hogy fizetni kell érte.
(Forrás: Mashed, fotók: Unsplash. Getty Images)
szabály | fizetés | étterem | szokás | rendelés | vendéglátóhely
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
5 mediterrán recept, amelytől egy pillanat alatt nyári hangulatba kerülsz
Ha szereted a tiramisut és a futást, akkor nagyon jó hírünk van
A rumos koktélok alapdarabja, ami még mindig veszélyesen jó
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

