Németország hivatalosan is forgalomba hozta negyvenkilenc eurós, nagyjából tizennyolcezer forintos országos tömegközlekedési jegyét, ami május elsejétől lesz érvényes nem csupán a német állampolgárok, hanem a külföldi látogatók számára is.
A negyvenkilenc eurós jegy, a Deutschlandticket a kilenc eurós jegy utódja. A célja, hogy mindenki számára vonzóvá tegye a tömegközlekedést, és könnyebbé tegye a mindennapokat a megélhetési költségek növekedése ellenére. Ahogyan azt a neve is elárulja, a jegy havonta negyvenkilenc euróba fog kerülni, digitálisan lesz elérhető és bármikor le lehet majd mondani.
Ez azt jelenti, hogy ha turistaként május 1-je után utazunk Németországba és tömegközlekedéssel szeretnénk bejárni az ország különböző vidékeit és látványosságait, akkor érkezéskor megvásároljuk a jegyet, korlátlanul utazunk vele, majd távozáskor lemondjuk az előfizetésünket.
A jegy már megvásárolható a Deutsche Bahn honlapján, valamint a közlekedési vállalatoknál országszerte, nem érvényes azonban a DB Fernverkehr AG által üzemeltetett vonatokon és például a FlixTrainnél és első osztályú utazásokra sem használható fel. A jegyet nem lehet másra átruházni, azaz minden, hat évnél idősebb utasnak sajátot kell vásárolnia, az ellenőrzések során pedig a személyazonosság igazolására is szükség lesz.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
kedvezmény | utazás | tömegközlekedés | Németország | vonatIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!