New York bevezeti az egész államra kiterjedő oltási- és maszkviselési kötelezettséget, éppen akkor, amikor a metropolisz és az állam gőzerővel készül a turisták fogadására.
Az egész államra kiterjedő mandátum értelmében hétfőtől minden beltéri üzletbe és közterületre való belépéshez maszk és/vagy oltási igazolás szükséges.
Kathy Hochul, az állam kormányzója bejelentette, hogy az előírás legalább január 15-ig érvényben marad. A mandátum a vásárlókra és az alkalmazottakra egyaránt vonatkozik.
Az új intézkedésekre azért volt szükség, mert egy hét alatt több mint 68 ezer új Covid-esetet regisztráltak államszerte – többet, mint bármelyik héten február eleje óta.
Az esetek száma New York városában is növekszik, ahol nyár óta kötelező bemutatni a védőoltásról szóló igazolást a beltéri helyiségekbe, például éttermekbe történő belépéshez. A pozitív tesztek napi átlagos aránya az elmúlt huszonnyolc napban három százalék körül mozgott a városi egészségügyi hivatal szerint, az esetek mintegy kilencvennyolc százalékát a delta variáns teszi ki.
A következő napokban várhatóan elözönlik a turisták a Nagy Almát, hogy olyan klasszikus ünnepi élményeket éljenek át, mint a Rockettes táncelőadása a Radio City Music Hallban, vagy éppen korcsolyázás a Central Parkban, de idén a Times Square is szívesen látja az ünneplőket szilveszter napján – a bulizáshoz szintén oltási igazolást kell majd bemutatni.
A következő hetekben szigorítanak a járványügyi intézkedéseken Szlovákiában; olyan kijárási tilalom jön, ami alól a karácsonyi összejövetelek sem képeznek kivételt.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
kötelező | szabály | maszk | mandátum | ünnepek
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!