A város, ahol nincs idő meglepődni – Négynapos túra New Yorkban

Biztosan nem a bolygó legtisztább városa, de hogy mágnesként vonzza az embert, azt nem lehet elvenni tőle. New Yorkban jártunk, ahol felmásztunk a tetejébe, átléptük a határokat, megszólított minket az elnök, és még Carrie Bradshaw-hoz is bekopogtattunk volna, ha nincs lelakatolva a lakásának ajtaja. 

Először sétálva a világ egyik legnagyobb, de minden bizonnyal legfontosabb városában a szokatlanul nagy méretek mellett az akár egy utcán belüli kontrasztok tűnnek fel leginkább, majd miután felépülünk az enyhe lefolyású kultúrsokkból, máris érkezik a rácsodálkozás a sztereotípiákat cáfoló helyiek nyitottságára és kedvességére. Előbbiekre a filmekből és a fotókról úgy ahogy rá lehet készülni, utóbbiakat viszont abban az esetben tapasztalhatjuk meg, ha ízeset harapunk a nagy almába.

Fantasztikus és egyben megfoghatatlan érzés egy európainak andalogni a felhőket alulról karcoló gigantikus New York-i épületek között.

Igazi világpolgárnak érezheti magát az ember akkor is, ha nem tulajdonol saját ingatlant az Upper East Side-on, épp nem nyílik kiállítása West Village-ben, vagy ha nem bérel irodát a Wall Streeten.

A csak napokkal később leülepedő élmények gyorsvonati sebességgel váltják egymást a nyolc és fél milliós metropoliszban, az egyszerre nyolc kutyát sétáltató nő látványától kezdve az egy dollárért közös fotóra is kapható Donald Trump-alteregó kedélyes bájcsevegésén át a város tetején berendezett kilátó hetvenedik emeletén arcunkba csapó hűvös szél fuvallatáig.

New York egyik íratlan szabálya, hogy tilos meglepődni.

Ugyanúgy természetes része az utcaképnek a nemzeti színű kalapon és fürdőnadrágon kívül semmilyen más ruhadarabot nem viselő countryzenész, mint a hitetlenkedőknek Yes we deliver! felirattal bizonyító füves (mármint marihuánás) édességeket áruló zöld-sárga kisbusz.

Egyik pillanatban még a kínai negyed utcai árusainak mondjuk csípőből a nemeket a szerintük visszautasíthatatlan almástelefon-ajánlatra, míg a következő sarkon, Kína és Olaszország határán már az italo-amerikai étteremhívogató pacák javasolja maguk helyett a túloldali pizzériát, mert ott mégis csak maga Don Corleone rendelt a négysajtosból.

Talán New York a Föld a legtöbb látnivalót kínáló városa, ahol milliónyi inger éri a látogatót, és az intenzitás egy percre sem hagyja pihenni.

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a kötelezőkön túl az underground finomságokra vadászóknak – a pihenőnapokat beiktatva – minimum két hetet el kell tölteniük a Hudson partján. Az elsőre közhelyesnek tűnő célpontok, mint a szépen gondozott, hatalmas Central Park, a felhőbe nyúló Empire State Building, a távolról egész picinek ható Szabadság-szobor, az öltönyösök által uralt Wall Street, a felhőkarcolók közé bújtatott templomaival meghökkentő üzleti negyed, vagy a környékével a hetvenes évekbe visszarepítő Madison Square Garden együtt legalább két napot elvisznek, történelmi jelentőségüket pedig leginkább akkor érezzük át, amikor ténylegesen ott tornyosulnak előttünk.

Erőltetett menetben négy-öt nap alatt végigjárhatóak a kihagyhatatlan és a kevéssé felkapott látnivalók. Autó helyett érdemes a metróközlekedést választani, mert – relatíve – gyorsan elszállít bárhová, sűrűn járnak a szerelvények, és a térképről is viszonylag könnyedén kiismerhető a rendszere. A gond egyedül hétvégén jelentkezik, akkor viszont duplán támad: több vonalat lezárnak, bizonyos szakaszokon négy-öt megállót kihagynak a vonatok, vagy rosszabb esetben el sem indulnak. Ilyenkor csak saját felelősségre és erős idegzetűeknek ajánlatos a föld alatt kalandozni.

A kötelező kilátók helyett – Top of the Rock

New York három nagy kilátója közül a legkevésbé felkapottnak, cserében a legjobbnak tartják.

Az Empire State Buildinghez és a One World Observatoryhoz képest kevesebben tobzódnak a Radio City Music Hall-lal szembeni bejáratánál, holott a kilátás tekintetében nem feltétlenül harmadik a rangsorban.

A Rockefeller Center részét képező 67. emeleti kilátóba nagyjából tizenkilenc másodperc alatt visz fel a lift, ahonnan érdemes rögtön még három emeletet megtenni gyalog, ugyanis ennyivel feljebb már nincsenek üvegfalak, így először az arcunkba vágódó szél, aztán a fél várost láttatni engedő brutális panoráma, végül meglepetésfagyi fogad. Kétszázhatvan méteren.

Amitől kitágul a pupilla – Brooklyn híd

Egészen különös élmény a világ nyolcadik csodájának tartott híd lábánál üldögélni a Roosevelt sugárút felőli oldalon, miközben a talpunk alatt érezni a fel-felcsapódó vizet, szemben pedig a képeslapokra rajzolt brooklyni látkép kel életre.

Az Államok legrégebbi hídjának látványa ilyen közelről egészen letaglózó, ami abból a szempontból persze nem meglepő, hogy egy két kilométer hosszúságú, nyolcvannégy méter hídoszlop-magasságú monstrumról beszélünk.

Békesség a zsibongó metropolisz közepén – Bryant Park

Ha egy helyet kellene választani, ami talán a legjobban reprezentálja a város változatosságát és kontrasztját, az a felhőkarcolók közé bújtatott kicsiny zöld oázis.

A híres Közkönyvtár mögött található park a többihez hasonlóan rendezett és tiszta, viszont kevésbé zsúfolt.

A New York-i XXL-méretekhez képest S-es terület dél környékén telik meg igazán élettel, amikor a közeli irodisták itt fogyasztják el ebédjüket, de a könyvekkel és magazinokkal feltöltött szabadtéri olvasóterem, a játékra csábító sakktáblák, és a street foodot kínáló árusok által körbevett családias hangulatú park minden napszakban vonzó alternatíva.

Csak pár lépés kis Kínából – Little Italy

Furcsán hangozhat nyugisként beállítani egy nagyváros olasz negyedét, de New York Little Italyjával nagyjából ez a helyzet. Chinatown zsizsegését egy sarokkal magunk mögött hagyva a Mulberry Streeten és az azt keresztező mellékutcákban a kínai negyedhez képest csendesebb kocsmákat, bárokat, éttermeket és pizzériákat találunk.

Kis Itáliában a klasszikus piros kockás terítős Mulberry Street Barban, filmes ereklyék által körülvett asztalok (állítólag forgattak itt A Keresztapá-ból) egyikéhez érdemes leülni egy pizzára. A papírvékony olasz pizzához képest itt valamivel vastagabbra sütik a tésztáját, ami csak úgy ropog, ha beleharapunk, az ízvilágát tekintve – és ez egyébként szinte mindenhol jellemző – kicsit édesebbre számítsunk a megszokotthoz képest.

A művészek és a hamburgerek otthona – West Village

Madárcsicsergős kertvárosi hangulatával Budapest Zuglójára emlékeztet – a hagyományos lépcsős sorházak miatt persze valódi amerikai életérzést közvetít. Nem véletlenül pötyögte ezen a környéken egy egész generációt meghatározó kolumnáit Carrie Bradshaw a Szex és New York sorozatban, és gyűjtötte errefelé az ihletet a ténylegesen itt élő Woody Allen, de maradva a filmes-sorozatos vonalon, a világ legnépszerűbb szitkomjának, a Jóbarátok-nak az ikonikus háza is errefelé rejtőzik.

Csendes, békés művésznegyed, ahol a nyüzsgő Washington Square Parkban pihenhetünk, de ha megéhezünk, Barack Obama kedvenc hamburgerezőjéből, a Five Guysból is találunk legalább egyet. A fiúk nem fogják vissza magukat a húsadagolást illetően: egy sima sajtburgerbe is duplát pakolnak, a többi hozzávalót pedig mi magunknak válogathatjuk össze. Ha már hamburger, az egyszerűségével kiemelkedő Shake Shack szendvicsével sem lehet mellé lőni, főleg azoknak, akik az édeskésebb bucik közé pakolt burgerekre buknak.

A kívülről félelmetesnek tűnő New York kellemes csalódás lesz a várost sztereotípiákból megítélőknek.

Az emberek barátságosak, mosolygósak, segítőkészek, és keresik az interakciót, legtöbbjük arcáról nyomban le lehet olvasni a híres-neves tengerentúli pozitív életfelfogást. New York másodpercekre sem lassít le, és ha egyszer beszippant, azt végleg megteszi. Folyton a Lost sorozat egyik kultikus mondatát juttatja eszünkbe, azaz:

We have to go back.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: a szerző, Hegedűs Nóra, unsplash.com)

nagyváros | usa | shake shack | West Village | metropolisz