Sokak New York-i utazását mentheti meg ez a hotel

Miután New York-ban egy új törvény gyakorlatilag ellehetetlenítette a rövid távú bérbeadást, nincsenek könnyű helyzetben az utazók. De a helyzet nem teljesen reménytelen.

Miközben sorra tűnnek el a bérelhető ingatlanok és halmozódnak a lemondások, néhány szálloda úgy döntött, megpróbál segíteni a turistáknak, akiknek új szállás után kell nézniük. Az IHG Hotels & Resorts például az első száz embernek, aki az év végéig igazolja, hogy lemondták a szállásfoglalását, tízezer pontot kínálnak, amelyet a hotellánc szállodáiban lehet felhasználni.

Hotel Indigo Lower East Side New York

Aki igényt tart a pontokra, annak regisztrálnia kell az IHG One Reward programra, majd a lemondási igazolást e-mailben elküldeni a [email protected] címre.

Az cég több mint hatvan szállodát üzemeltet New Yorkban, köztük az InterContinentalt a Time Square-en,

valamint több Hotel Indigo, Crowne Plaza és Holiday Inn helyszínt a városban, amelyek az opciók széles palettáját kínálják a kedvező árú és családbarát lehetőségektől kezdve a butik- és luxusszállásokig.

Ugyanakkor léteznek még rövid távú bérletek is, de a számuk jócskán megcsappant. A város hivatalos szállásregisztrációs portáljának márciusi indulása óta mindössze 405 kérelmet hagytak jóvá. A beérkezett 4624 kérelemből 214-et elutasítottak, 758-at visszaküldtek a házigazdáknak hiánypótlásra, a többi pedig felülvizsgálatra vár.

Egy TikToker megnézte, mennyi ideig lehet megélni New Yorkban száz dollárból, és bár egy full extrás karácsony nem biztos, hogy kijön belőle, az eredmény így is hihetetlen.

(Forrás: Thrillist, képek: Getty Images, IHG/Facebook)

hotel | new york | bérlés | szállás | szabály | airbnb

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom