A nyár elején körbejártuk a francia Riviérát. Utolsó állomásunk Nizza volt, a hely, ami egyszerre francia és olasz, és közben egyik sem.
„Nizza közvetlen környékén számos kedves és felejthetetlen hely van. Nagyon érdekes a nizzai Várhegy, a Chateau, amely majdnem 109 méter magas, az Amphiteátrum, a római Apolló-templom és a római vízvezeték maradványai. Ezek Nizza előkelő villavárosában, a Cimiczben láthatók. Igen kedves hely Saint Pons a maga régi kolostorával. Továbbá a 372 méter magas Mont Gros-hegyen épült csillagvizsgáló, amelynek nevezetessége a 18 m hosszú és 77 cm átmérőjű teleszkópja,”
Így írt Az Est magazin 1930 áprilisában Nizzáról. Manapság Nizzáról már másképpen írna egy magazin, és egészen más dolgokat emelne ki. Legyen ez a magazin most a Roadster, nézzük, 2018-ban mi is érdekelheti legjobban az utazókat.
A legmeglepőbb tény Nizzával kapcsolatban, hogy ez Franciaország ötödik legnagyobb városa. Valamiért egy meghitt, meleg, otthonos méretű tengerparti város jut eszünkbe róla, egyből a nyárra, tengerparti promenádra asszociálunk, és semmiképpen sem hatalmas méretű külvárosra, iparnegyedre, kereskedelmi kikötőkre és így tovább.
Nizza ügyesen titkolja gigantikus méreteit, és például a Vieille Ville-ben, az óvárosban sétálva eszünkbe sem jut ilyesmi. Merthogy lelkében ez a hely egy tengerparti kisváros, mediterrán és napos, ez van az itt élők lelkében is, ezt sugározzák magukból a több száz éves házak, a Promenade des Anglais, a Place du Garibaldi, és közöttünk minden kis utca és sikátor.
Amikor a helyiekkel beszélgettem, és arról kérdeztem őket, mit szeretnek a legjobban Nizzában, a napfény és a tenger után azt mondták, hogy Olaszország közelségét. A nemzeti sovinizmus teljes hiánya nagyon meglepő és szimpatikus, azon viszont már nem lepődök meg, hogy a városi polgárok öntudata nagyon erős.
Aki itt él, az nem francia, nem olasz, hanem niszárd. Nizzát a helyi nyelvjárásban ugyanis Nissaként emlegetik, és nagyon is büszkék saját kultúrájukra.
Vannak kötelező programok, amiket érdemes gyorsan kipipálni, például sétálni egyet a Negresco környékén a Promenades des Anglaisen, vagy felsétálni az óváros végében emelkedő Kastély-hegyre, és onnan nézni a korzózókat, és úgy általában Nizzát.
Ha van város, amit érdemes evés-ivás közben felfedezni, az kétségtelenül ez. Antibes-hoz, Monacóhoz képest ez egy lüktető város, egy hely, ahol az ember el tudja képzelni magát akár hosszabb távon is, ebben pedig nagy szerepet játszik az a kellemes hangulat, ami a belvárosból árad. Az óváros különösen, de a nagyon értelemben vett belvárosban is egymást érik a kávézók, bisztrók, éttermek.
Az óvárosban az egyik kedvenc helyünk egy remek feng shuival megáldott kocsma volt, a Les Distilleries Ideales, ahol jobban ízlett a kraftsör, mint máshol, és ahol a külső asztaloknál kiváló kilátás nyílt az elhaladó emberseregre. Ajánlott hely még az innen tíz percre fekvő Le Comptoir Central Electrique a Rue Bonaparte-on, de inkább mindenki fedezze fel a saját kedvenc bárját, a kínálat szinte végtelen.
A város legjobb éttermei között tartják számon a L’Acchiardót, ami nem csak egy szimpla étterem, hanem egy intézmény, legalább annyira nizzai, mint a Chagall Múzeum, a katedrális vagy a Cours Saleya piac. Az Acchiardo család 1927-ben nyitotta meg családi éttermét a városban, és azóta az ötödik generáció működteti: jelenleg két, harmincas évei végén járó, filmsztárokat megszégyenítő karizmával rendelkező fiútestvér, és a húguk, aki a konyhát vezeti – mindhárman modellként is dolgozhatnának, ha kedvük tartaná.
A családias hangulatú étteremben már ülni és élmény, enni még inkább: a marhahúsos tortelloni intenzív és hatalmas, kétemberes fogás, mellé provence-i borok közül érdemes választani. Ebben a helyben ott van Nissa lelke – a város nem lenne ugyanaz az Acchiardók és a hozzájuk hasonló családok nélkül.
Helyiek szerint ugyanilyen jó hely az Olive & Artichaut, illetve az A Bateghinn’a, amelyről magamtól meg nem mondtam volna, hogy jó hely, tekintve, hogy egy balatoni lángosozóra hasonlított a berendezés, műanyag székekkel és műanyag virágokkal. Az informátorunk azonban megnyugtatott, ha hagyományos nissai ízekről beszélünk, az itt dolgozó három nyugdíjas korú hölgy a város legfinomabb ételeit készíti.
Aki a helyi konyhára kíváncsi, annak érdemes a Cuisine Nissarde logóját keresni.
Ha lokális streed food, akkor próbáljuk ki a pan bagnat-t, a pissaladiere-t, vagy a soccát, mindegyket megkaphatjuk pékségekben vagy utcai árusoknál.
Ha már helyi ízek, Antibes-ban futottunk bele a Blue Coast névre hallgató sörfőzdébe. Piszkosul finom söreik vannak, az Ipájuk és Blonde-juk is maga a nyári napsütés. A cég arcai nem kispályások, két Forma-1-pilóta, Daniel Ricciardo és Jenson Button, illetve a bájos tévés műsorvezető és F1-pilóta-feleség, Karen Minier Coulthard.
Valahol meg is kell szállni, igaz? Jó választás a Hotel Ellington a város egy relatíve csendes, ám a városközponthoz közel lévő részén. A négycsillagos intézmény old school hotel, wellness-részlege nincs, ellenben akad egy hangulatos bárja, egy helyi szinten ritkaságnak számító patiója. A kiszolgálás ötcsillagos, a hangulat pedig jazzes, köszönhetően az amerikai tulajdonos műfaj iránti rajongásának. Élőzene is akad, amikor ott jártam, és a hipszter gitáros megtudta, honnan érkeztem, gyorsan rázendített George Ezra Budapest című slágerére. Imádom a fővárosunkat, de Nizza olyan hely, hogy nem támadt honvágyam, ahhoz talán több hónapot kellene eltölteni ott.
Összességében elmondhatjuk, hogy minden hírneve ellenére Nizza nincs eléggé megbecsülve, sokkal jobb hely, mint a csillogó Monaco vagy akár Cannes. Méretei ellenére egy kedves, vendégszerető hely, ami alapból tegező viszonyban van minden odalátogatóval.
További információ a Côte d’Azur turisztikai honlapján.
Ez is érdekelhet:
A Roadster június elején körbeautózta a Côte d'Azurt, hogy megnézze, milyen az atmoszféra a francia Riviérán. Az első állomás: Antibes.
(Fotók: Unsplash, Getty Images, a szerző fotói)
nissard cuisine | nagy sztori | riviéra | Nizza | l’acchiardo | hotel ellington
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!