Hihetetlenül olcsón repülhetünk Amerikába ezzel az új fapadossal

Újabb diszkont légitársaság szállt versenybe a gazdaságos transzatlanti utazások piacán az izlandi Play és a francia French Bee mellett.

A norvég Norse Atlantic Airways bejelentette, hogy Oslóból négy tengeren túli úti célra indít járatokat a nyáron Boeing 787 Dreamlinerekkel. Június 14-től New York-ba, június 18-tól a Miamiban található Fort Lauderdale-be, július 5-től Orlandóba, augusztus 9-től Los Angelesbe utazhatunk velünk.

Mint Bjorn Tore Larsen vezérigazgató elmondta,

a Norse kínálja most a legalacsonyabb egyirányú transzatlanti viteldíjakat a piacon,

és az alapárak valóban meggyőzőek: New York-ba 113 dollártól (40.590 forinttól), Fort Lauderdale-be 170 dollártól (61.065 forinttól), Orlandóba 171 dollártól (azaz 61.425 forinttól) Los Angelesbe pedig 205 dollártól (73.640 forinttól) utazhatunk.

Ahogyan viszont azt a fapadosoknál már megszokhattuk, a bőröndtől az ebédig minden extra szolgáltatásért külön kell fizetni, így három-három különböző díjcsomag közül lehet választani a turista és a prémium jegyeket illetően is, az adott kényelmi kategória legolcsóbb és legdrágább csomagja között pedig akár háromszoros árkülönbség is lehet.

Ételt, snackeket és italokat menet közben is lehet rendelni, emellett minden ülésnél lehet filmeket nézni és tölteni az elektronikus eszközöket.

A légitársaság várhatóan hamarosan újabb amerikai célállomásokat jelent be Oslóból, emellett Londonból és Párizsból is.

Úgy tűnik, soha nem látott kínálatból választhatunk a nyáron, ha az Egyesült Államokba repülnénk, amit többek között ezekért a színes úti célokért is érdemes megtennünk.

(Forrás: Travel Weekly, Getty Images, Unsplash, Fly Norse)

fapados légitársaság | Norse Atlantic Airways | norvég | fapados

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom