Újabb amerikai úti célra repülhetünk fapadossal

A French Bee fapados légitársaság bővíti a kínálatát.

A vállalat elsősorban olyan francia érdekeltségű nyaralóhelyekre indít járatokat, mint a Dominikai Köztársaság vagy Francia Polinézia, de New York-ba, San Franciscóba, és hamarosan Los Angelesbe is elutazhatunk vele.

Utóbbi úti célra április 30-tól heti három alkalommal, hétfőn, csütörtökön és szombaton indulnak közvetlen gépek, míg júniusban heti öt, júliusban pedig heti hat alkalomra sűrűsödnek a járatok.

Az árak egy útra 301 eurónál (körülbelül 112 ezer forintnál) kezdődnek az Economy osztályon,

ahová ráfizetés nélkül maximum tizenkét kilogramm súlyú kézipoggyászt vihetünk fel, és nekünk kell gondoskodnunk az ennivalóról is a közel tizenegy órás úton. Egy újabb poggyászt körülbelül tizenötezer forintért, egy másodikat pedig harmincezer forintért vihetünk fel.

Ha felfelé mozdulnánk a szolgáltatások terén, a Premium Economy osztályra válthatunk jegyet egy útra 679 dollártól (körülbelül 234 ezer forinttól), ami két feladott poggyászt, két étkezést, ingyenes italokat és elsőbbségi beszállást tartalmaz. A köztes lehetőség az úgynevezett Smart osztály, amely egy feladott poggyászt és egy fedélzeti étkezést tartalmaz.

San Franciscóba ugyanakkor már 228 eurótól (körülbelül 85 ezer forinttól), míg New York-ba 181 eurótól (körülbelül 67 ezer forinttól) találhatunk jegyet a 411 ülőhelyes, újabb Airbus A350-es gépekre, ahol az ülések fejtámlája állítható, emellett USB- és elektromos csatlakozóval valamint beépített képernyővel rendelkeznek, és négyféle wi-fi-csomag közül lehet választani.

Plusz harminchét dollárért (körülbelül 12 745 forintért) a Bee Prime Lounge-ban lehet várakozni, ahol Wi-Fi, nemzetközi magazinok, snackeket és italok széles választéka áll rendelkezésükre. A jegyeket adminisztrációs díj nélkül módosíthatjuk más időpontra, törölni pedig egy éven belül beváltható kreditek fejében lehet.

Az Egyesült Államokba ugyanakkor utazhatunk a szintén fapados izlandi légitársasággal is, sőt, low budget társaságokkal akár a Földet is körbeutazhatjuk.

(Forrás: Afar, képek: Unsplash, Getty Images, French Bee, Wikimedia Commons)

fapados légitársaság | amerikai egyesült államok | los angeles | french bee

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom