Close
Ahol a trollokkal és a vízesésekkel is vigyázni kell – Dél-Norvégia csodái

Ahol a trollokkal és a vízesésekkel is vigyázni kell – Dél-Norvégia csodái

Szemkápráztató fjordok, visszahúzódó gleccserek, irgalmatlan zuhatagok, semmibe nyúló sziklaképződmények – Norvégia természeti csodái megunhatatlanok. Egy kis magyar csapat a közelmúltban be is járta az északi ország emblematikus pontjait.

A Dorogról elindult hét fős társaság nem először barangolt arrafelé, ez alkalommal Norvégia déli részének szépségeire vadásztak inkább. A programtervezést illetően akadt néhány támpontjuk, tehát nem csak úgy l’art pour l’art nyomták a gázpedált és adták az élet kezébe a rendezői teendőket. Ilyen volt például az Északi-fok, az Atlanti út, illetve a déli Szószék-szikla, a városok közül pedig Trondheim és Bergen – ezeket mindenképpen látni szerették volna.

Hirtelen ötlettől vezérelve a Facebook segítségével megkeresték a Norvégiában élő magyarokat, hogy ajánljanak látnivalókat, illetve segítsenek a végleges program összeállításában. – “Ami ezután történt, arra álmainkban sem gondoltunk volna; többen szállást ajánlottak, és helyi vezetőink lettek. Megmutatták városukat, elvittek kedvenc kirándulóhelyükre, sok-sok praktikus dolgot meséltek. Szívmelengető érzés volt a részükről megnyilvánuló szeretet és önzetlenség. Mondanom sem kell, hogy ezekből a kapcsolatokból barátság született” – kezdi norvégiai tapasztalatait és kedvcsinálóját Lieber Tamás, a túra egyik résztvevője.

– “Norvégia egy rendkívül toleráns, szerethető ország. Szemlátomást odafigyelnek egymásra az emberek, már a gyerekeket is a természet szeretetére és megóvására nevelik, és az olajkitermelés hozta gazdagságban sem szaladt el a szekerük. Ügyelnek arra, hogy a kollektív emlékezetben megmaradjon az 1970-es évek előtti nélkülözés, ebből fakadóan pedig az erőforrásokkal való takarékoskodásban, valamint a zöld energia alkalmazásában is élen járnak.”

Ottani barátaiktól megtudták, hogy a norvég vérbeli természetjáró nemzet. Nincs olyan rossz idő arrafelé, hogy ne találkozzunk a hegyeket hátizsákkal járó gyerekekkel, felnőttekkel.

A fejlett túramozgalom látszik a számtalan menedékházon, túrajelzéseken, ismertető táblákon, sőt, az egyik táblás csokoládé belső csomagolásán is a túrázás alapszabályait olvashatja az édesszájú érdeklődő.

Tamásék szervezete a BEBTE, vagyis a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület a nevében szereplő tevékenységek mellett nagy hangsúlyt fordít a tudományos ismeretterjesztésre, természetismereti kirándulások szervezésére. Ezek a kvázi tanulmányutak azon túl, hogy számukra is a földrajzi ismeretek bővítését szolgálják, ösztönöznek arra, hogy a lehető legtöbbet át is adjanak ezekből. Számos könyv, számtalan újságcikk, kiállítás és előadás is igazolja ezt.

Skandinávia eddig fehér foltként díszelgett a társaság történetében egészen 2017-ig, amikor négyen elhatározták, hogy felfedezik maguknak ezt a területet.

Fjordjaival és gleccsereivel Norvégia régóta dédelgetett álomként lebegett a szemük előtt, ráadásul itt található a szárazföldi Európa legészakibb pontja, a Nordkapp is, ami hangzatos címet adott az utazásnak.

A 2017-es útra nem nagyon kerestek társakat, egy szűk baráti kör vágott neki. Fotóik láttán és beszámolóik hallatán aztán többen kedvet kaptak a következő túrához, így idén sem kellett útitársakat vadászniuk.

– “Tavaly egy támogató cég jóvoltából négyen vágtunk neki a túrának. A tényleges kiindulópontunk Nordkapp volt, innen teljes hosszában átutazva fedeztük fel ezt az elképesztően szép országot (Nordkappig közúton a leggyorsabban Szlovákián, Csehországon, Németországon, Dánián, Svédországon és Finnországon át lehet eljutni). A 2017-es út tapasztalatait felhasználva szerveztük meg idei kirándulásunkat is, mintegy kiegészítve az előzőt, azzal a különbséggel, hogy ez Dél-Norvégiára fókuszált és picit többen, hét fővel vágtunk neki” – avat be Tamás az előzményekbe és az idei kaland hátterébe. – “Úgy vélem, sikerült felfűznünk mindazokat az emblematikus természeti látnivalókat, amelyek Norvégia adottságait illetően kicsit is tájékozott emberek számára az elsők között beugrik.”

Ezek közé tartozik az Északi-fok mellett az Atlanti-út, a környék egyik legnagyobb turisztikai szenzációja, a Romsdal-lépcső (Romsdalstrappa), vagy a híres-neves Trollok útja, a Trollstigen. Utóbbi egy hat kilométer hosszú, lenyűgöző hegyi szerpentinút 930 méteres tengerszint feletti magasságban Sunnmøre és Romsdal között. A szakasz elején egy trollt ábrázoló figura jelzi, mire számíthat itt a látogató: tízszázalékos, tehát igencsak meredek emelkedőre, ahol összesen tizenegy kanyaron át kell tekerni a kormányt.

A közelben húzódik a Világörökség részeként Norvégia egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjának számító, elhagyott gazdaságokkal teli Geirangerfjord, a Jostedalsbreen Nemzeti Parkban található, évente több tízezer látogatót vonzó Briksdal-gleccser, vagy a visszahúzódó gleccserek közé sorolt Nigard.

Norvégiában erős szálakkal kötődnek a trollokhoz, úgyhogy a kis csapat folytatva a trollkodást, megnézte magának a Trolltungát, azaz a Trollnyelvet. Egy hatalmas sziklát jelent, amely vízszintesen nyúlik ki a tóba vezető szűk völgyek egyike fölé.

A szikla a vízfelszín felett hétszáz méteres magasságban található, és mintegy húsz méter hosszan nyúlik a semmibe.

Tamásék felkeresték Sognefjordot, Norvégia legnagyobb fjordját (ami világviszonylatban a grönlandi Scoresby Sund után a második), melynek legnagyobb mélysége alig több mint ezerháromszáz méter, a fjordot övező sziklák pedig ezer méternél is feljebb emelkednek. Látták a kissé félelmetesnek tűnő Szószék-sziklát (Preikestolen), melyen az egyik repedés folyamatosan tágul és a Beszorult kőt (Kjeragbolten), ami egészen döbbenetes látvány: két hatalmas sziklafal közé ékelődött be egy gigantikus kőtömb. Jártak kevésbé ismert helyeken is, mint például a lenyűgöző fjordpanorámát kínáló Molden-hegy, a Norvégia Grand Canyonjának titulált Aurlandsdalen, a Gloppedal-sziklaomlás, vagy a Feigefossen vízesés.

Ennyi fantasztikus és különleges látnivaló közül értelemszerűen nem lehet egy kedvencet választani, Tamásnak se nagyon sikerült. – “Nyilván mindenkit más fogott meg. Az egyik legemlékezetesebb számomra a Trollnyelv-túra volt. Nemcsak azért, mert oda-vissza huszonnyolc kilométert kellett legyalogolni – hozzáteszem: nagyon látványos terepen – hanem, mert itt a tériszonyommal is meg kellett küzdenem. A fotó kedvéért kissé remegő lábakkal, de magam is kiálltam a hétszáz méteres szakadék fölé kinyúló sziklapárkányra, ahol se korlát, se egyéb biztosítás nincs. Feledhetetlen élmény volt, sokszor eszembe jut. A másik kalandélményem egy gigászi vízesés (Feigefossen) felkeresése volt. A főút melletti parkolótól nem tűnt különösnek, olyan volt, mint sok száz másik norvégiai zuhatag. Jól kiépített túraösvény vezetett fel egy a vízeséssel szomszédos kilátópontig. Ide felérve azonban nem elégedtünk meg ennyivel, közelebb akartunk menni, már csak azért is, mert ez a zuhatag a nyári hónapokban szinte folyamatosan gyönyörű szivárványt mutat. Vitt is tovább az út, bár az már kevésbé számított kijártnak. Úgy terveztük, hogy egy jó fotóért egészen az aljáig megyünk. Igen ám, de a 229 méter magasságból mennydörgésszerű robajjal lezúduló irgalmatlan víztömeg olyan párát produkált, hogy száz méternél nem engedett közelebb. Itt már úgy eláztatott minket, mintha ténylegesen beleugrottunk volna a vízbe, de ami a legrémisztőbb, hogy a szél időnként olyan mennyiségű vízpermetet fújt az arcunkba, hogy menekülésre kellett fognunk a dolgot, ha nem akartunk megfulladni. Szóval, csak óvatosan a vízesésekkel…”

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen többnapos túra nem csupán fizikailag szedálja le a szervezetet, hanem az agyat is leterheli.

Tamás szerint fizikálisan valóban megterhelő volt a kirándulás, ellenben mentálisan pihentetőnek érezte. Valamivel azonban nem számoltak: – “Kizárólag a célra koncentráltunk, így minden egyebet teljesen ki tudtunk kapcsolni, a hétköznap csip-csup problémái elillantak. Egyébként nem is egy adott túra teljesítése merített ki, hanem az állandó világosság miatti programkényszer. Itthon az ember szervezete sötétedéskor általában takarékra kapcsol, várja a pihenést, itt viszont a szüntelen világosság miatt (éjfélkor is kb. este hat órai időérzetünk volt) ez nem következik be. Egyszer csak azt érezzük, hogy állva is elalszunk. Mivel több száz kilométert autóztunk az országon belül, így aki éppen nem vezetett, sokszor elbóbiskolt. Éppen ezért oda kellett figyelnünk, hogy azért öt-hat órákat minden éjszaka aludjunk. És emellett persze csúcsra járattuk a napokat: az egyik túrára este nyolc órakor indultunk el.”

Evidensnek tűnik egy északi bejárás nyár környéki időzítése, de mennyire ördögtől való gondolat mindezt egyszer a téli zimankóban bevállalni? – “Nem lenne extrém, sőt. Ami sajnos a nyári időszakban nem adatik meg, az a sarki fény látványa. Emiatt egy téli túra is tervben van. Engem tavaly a sarkvidéki (tundrai) táj képe nagyon megragadott, bár akkor rohanásban voltunk és maradt is emiatt némi hiányérzetem. Azt hiszem, hogy egy Lofoten-szigeteki sarki fény-vadászatban az őszi, téli hónapokban bármikor benne lennék.”

Ez is érdekelhet: 

“Bármikor újraélném, csak több pálinkát vinnék” – Így lehet levadászni a sarki fényt – Roadster

Aurora borealis. Mindenki tudja, hogy létezik ez a valami odafent, északon, de keveseknek adatik meg, hogy kihúzzák a bakancslistájukról. Két olyan szerencsés férfival beszélgettünk, akik egy csontig hatoló hideg norvégiai estén ezt megtehették. Bence és Balázs társasága egy komplex hétvége köré építette a sarkifény-vadászatot.

(Fotók: Lieber Tamás, Mayer Eszter)

Close