Az Ifjúságkutató Intézet a 40 év alatti fiatalok nyaralási szokásaira volt kíváncsi.
Mint a közvéleménykutatásukból kiderül, a megkérdezettek több mint fele (54 százalék) mondott le a nyaralásról az utóbbi fél évben költségcsökkentés miatt. A 35-39 évesekre ugyanakkor jellemző volt (59 százalék), hogy megfontoltabb, árban kedvezőbb vakációra mennek, míg a 15-19 évesek korosztályban ez az opció nem annyira jött szóba (46 százalék).
Elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek kellett összehúzniuk a nadrágszíjat: az alapfokú végzettségűeknek 61 százaléka mondott le a nyaralásról, míg a diplomásoknak csak 43 százaléka kényszerült erre.
A 40 év alattiaknak csak a harmada (32 százalék) tervezi, hogy a nyáron legalább egy hetet külföldön tölt, ezen belül is inkább a férfiakra jellemző (36 százalék), mint a nőkre (27 százalék), hogy elhagynák az országot.
Az iskolai végzettség emelkedésével egyre valószínűbb, hogy külföldi nyaralásban gondolkodnak a fiatalok: míg az alapfokú végzettségűek 22 százaléka, addig a diplomásoknak közel fele (47 százalék) gondolkodik így.
A korcsoportok közül elsősorban a 25-29 évesek mennek más országba (35 százalék), őket követik a 19 évesek és a náluk fiatalabbak (28 százalék) ebben a tekintetben.
A nyaralási terveket nem meglepő módon elsősorban a pénzügyi helyzet befolyásolja: az anyagi gondok nélkül élők közel háromnegyede (73 százalék) gondolkodik külföldi nyaralásban, míg a financiális nehézségekkel küzdőknek csupán tizede (12 százalék).
A 2020-as évben a 15-29 éves fiatalok 16 százaléka állította, hogy az előző évben részt vett valamilyen fesztiválon, most viszont e korcsoport 29 százaléka tervezi, hogy aktív lesz az idei fesztiválszezonban. A 20-24 évesek körében a legmagasabb a részvételt tervezők aránya (32 százalék), míg a 30 évesek és az idősebbek ötöde gondolkodik ugyanígy (20 százalék).
Nemrég az is kiderült, mikor vagyunk mi, magyarok igazán boldogok utazás közben, és hogy hová utazunk a legszívesebben.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
fiatalok | nyaralás | statisztikaIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Drónok csapódtak az M3-as autópályára, lezárták a szakaszt a nyomozók

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!