Elvileg a nyaralás arra való, hogy kiszakadjunk a hétköznapok darájából, félrepakoljuk a feladatokat, és végre megengedjük magunknak a lelassulást. A gyakorlatban azonban sokaknak éppen ez megy a legnehezebben.
Nem az utazás megszervezése, nem a bőrönd bepakolása, és nem is a költségek kezelése, ami nehéz, hanem az, hogy amikor végre ott vagyunk, akkor tényleg ne csináljunk semmit.
Egy friss felmérés alapján például az amerikaiak több mint fele kifejezetten nehéznek érzi a semmittevést, még nyaralás közben is. A válaszadók 55 százaléka azt mondta, egyszerűen nem tudja, hogyan kell "nem csinálni semmit", 56 százalék pedig úgy vélte, ez szabadság idején sem könnyebb. Vagyis az, aminek magától értetődőnek kellene lennie, sokaknál tudatos erőfeszítést igényel.
Ebben komoly szerepe van annak, mennyire természetessé vált számunkra az állandó elfoglaltság. A kutatás szerint egy átlagember évente csaknem háromszáz alkalommal mondja ki, hogy "elfoglalt vagyok", és a megkérdezettek mintegy 30 százaléka ezt gyakorlatilag napi szinten használja. Ha ez hosszú időn át beépül a gondolkodásba, a lelassulás nem felszabadítóvá, hanem szokatlan helyzetté válik.
A pihenés ráadásul nem feltétlenül jár megkönnyebbüléssel. A válaszadók 48 százaléka arról számolt be, hogy bűntudatot érezne, ha a nyaralás alatt egyszerűen semmit sem csinálna, 46 százalék pedig általánosságban is ezt érzi, amikor épp nincs aktívan elfoglalva.
Ez sokat elárul arról, mennyire mélyen rögzült bennünk az a szemlélet, amely szerint az idő csak akkor hasznos, ha valamilyen látható tevékenység kapcsolódik hozzá.
A semmittevés helyét így gyakran észrevétlenül átveszi a fejben tovább pörgő hétköznap. Sokan arról számoltak be, hogy amikor végre lenne lehetőségük pihenni, a figyelmük mégis visszacsúszik a munkára, a pénzügyekre vagy az otthon váró feladatokra. A kutatás szerint a megkérdezettek 51 százalékának a gondolatait még tétlenség közben is a pénzügyi aggodalmak vagy a teendők listája foglalja le.
Ez a mentális háttérzaj az egyik fő oka annak, hogy egy régóta várt utazás sem feltétlenül hozza meg automatikusan a kikapcsolódást. A test fizikailag ugyan máshol van, az elme viszont sokszor még mindig a naptárban, az e-mail fiókban vagy a következő hét logisztikájában időzik.
A kutatás arra is rávilágított, hogy az "elfoglalt vagyok" többeknél már nem pusztán állapotjelentés, hanem kommunikációs reflex. A megkérdezettek 53 százaléka szerint valóban akkor használja ezt a kifejezést, amikor kevés az ideje, de sokan elismerték, hogy ennél többről van szó. Harminchét százalék azt mondta, egyszerűbb azt felelni, hogy "elfoglalt vagyok", mint nyíltan nemet mondani, míg 35 százalék arra használja ezt a formulát, hogy teljesen elkerüljön valamit.
Ha az elfoglaltság nemcsak élethelyzet, hanem identitásszerű működés is lesz, akkor érthető, hogy a nyaralás sem tud egyik pillanatról a másikra mindent felülírni. Az ember megérkezik, de a megszokott belső üzemmód megmarad.
Pedig az igény a pihenésre egyértelműen megvan. A válaszadók 49 százaléka kifejezetten szeretné kitisztítani a fejét a vakáció alatt, és a többség egyetért abban, hogy egy jó utazásnak lazább ritmust kellene hoznia. A gond inkább az, hogy ezt a vágyat kevesen tudják következetesen megvalósítani. Mindössze 15 százalék felelte azt, hogy mindig sikerül megtalálnia az egyensúlyt az aktív programok és a valódi pihenés között.
Ez különösen érdekes annak fényében, hogy a semmittevésnek nagyon is kézzelfogható előnyei vannak. Azok közül, akik képesek tényleg lelassulni, 88 százalék úgy érzi, ettől lesz valóban igazi a szünet, 86 százalék pedig azt mondja, hogy ez segít feltöltődni és kiszakadni a megszokott rutinból. Vagyis nem üres időről van szó, hanem a regenerálódás egyik legegyszerűbb formájáról.
A kutatás lényegében azt mutatja meg, hogy a pihenés ma már nem mindenkinél magától történik. Egyre többen élnek úgy, hogy a folyamatos tevékenység lett az alapbeállítás, ezért a leállás nem jutalomnak, hanem szinte kényelmetlen szituációnak tűnik. Ehhez társul a bűntudat, a fejben továbbgördülő feladatlista és az a kulturális beidegződés, hogy mindig csinálni kell valamit.
(Forrás: Yahoo, fotók: Getty Images)
nyaralás | szemlélet | nehéz | feladat | lazítás | fejben
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!




