Hamarosan sokkal messzebbre mehetünk nyaralni, mint eddig bármikor

Egy elegáns hotelszobában ébredni a csillagok között, a Naprendszerre néző kilátással? Ez már talán nem is annyira távoli perspektíva.

Több másik cég mellett az amerikai Orbital Assembly is dolgozik az űrszálloda koncepcióján, mely ez esetben eredetileg a kaliforniai Gateway Foundation-höz kötődött.

A több modulból álló, forgó és a föld körül keringő űrhotelt Von Braun Állomásnak nevezték volna a német repülőgép-mérnök után, aki úttörő szerepet játszott a német és amerikai rakétatechnológia fejlődésében, azonban ez különböző aggályokat vetett fel, miután a tudós a náci hadseregnek is dolgozott.

Az Orbital Assembly nemcsak a nevet, de az eredeti terveket is megváltoztatta, és most már két állomásról beszél: az eredeti elképzelést megvalósító Voyagerről, mely négyszáz embert tud majd elszállásolni, és várhatóan 2027-re készül el, és a Pioneerról, amelyben csak huszonnyolc ember lakhat majd, de akár már három év múlva elkészülhet. A cég ugyanakkor nemcsak szállodát, hanem irodákat is telepítene a komplexumba.

Üzemanyagdepó a Voyagerhez

A nem mindennapi kilátást leszámítva a berendezés hasonló lesz egy földi luxushoteléhez, Tim Alatorre, a cég igazgatója operatív igazgatója, aki építészi múlttal rendelkezik, korábban azt mondta, hogy

a szálloda esztétikája Kubrick 2001 Űrodüsszeiáját idézi majd.

A Pioneer Állomás

Mire megnyílik az első űrszálloda, lehet, hogy sokan már túlvannak egy Földnéző kiránduláson, vagy a jövő más, meghatározó irányzatai közül próbálták ki valamelyiket.

(Forrás: CNN, képek: Orbital Assembly/CNN, Orbital Assembly, Unsplash)

űrturizmus | Orbital Assembly | Gateway Foundation | űrhotel | űrszálloda

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom