Nyáry Krisztián: Egész életemben magyarról magyarra fordítok

Az irodalmi infotainment hazai apostola megírná egy elfelejtett csapat krónikáját, de Esterházy marketingjéről, a zeneipar és az irodalom párhuzamairól, és a könyvei hatásáról is beszélt a Roadsternek.

Átlagos hétköznap reggel van, mégis nagy a nyüzsgés a Magvető Caféban: beszélgetnek, dolgoznak, tárgyalnak az asztaloknál, a nézőtérszerű lépcsőn. Ha még jönne valaki, kiülhetne esetleg az ablakokba, ahol szintén kialakítottak helyeket. Körben a kiadó könyvei, folyóiratok, hátul egy büfé kávéval, süteményekkel. A helyiség pillanatok alatt átalakítható színpad-nézőtér felosztásúra, az asztalokon a szerzők névtáblája, a kult találkozóhely ötletgazdája, Nyáry Krisztián például Parti Nagy Lajos táblájához ül.

„Kellett egy hely, ahol összejönnek a kiadó szerzői és azok olvasói” – mondja az irodalmár, kommunikációs szakember. Mert bár a könyvkiadás nem nagyon változott az elmúlt száz évben, az író-olvasó kapcsolat az utóbbi években sokkal közvetlenebb lett.

„Kicsit az történik az irodalomban, ami a zeneiparban tizenöt évvel ezelőtt, amikor bedőlt a CD-piac, viszont ennek lett egy pozitív mellékhatása, hogy feléledt a hetvenes években már eltemetett klubkultúra.”

Oda a kötött mellény

Népszerű íróként, kommunikációs szakemberként, és a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatójaként Nyáry maga is komoly hatást gyakorol az olvasási kultúrára. Azt mondja, több csatornán kell kommunikálni, mert a sajtópiac önmagában is szűkül, és keveset foglalkozik irodalommal, miközben a digitális fogyasztásban sem lehet vakon bízni: „A Facebook éppen most alakul át, nem tudjuk, mi lesz vele. Mint szerző érzem, hogy sokkal kevesebb emberhez érek el sokkal több követővel, mint mondjuk két évvel ezelőtt.

Aki kizárólag a közösségi médiára támaszkodik, azt érhetik meglepetések.”

Éppen ezért nőtt meg a személyes találkozás jelentősége, de ebben rengeteget kellett fejlődni. Kreatívként Nyáry pontosan tudja, hogy egy író-olvasó találkozó nem lehet olyan, mint régen, amikor „jött a művházba egy író kötött mellényben, és egy kancsó víz meg némi száraz pogácsa társaságában egy zörgő papírról felolvasott valamit, amit a második sorban már nem lehetett hallani”.

„Ma már megszerkesztett műsorok vannak, ahová nem csak az információért jön el a közönség.

Ha például Grecsó Krisztián elmegy valahová, akkor társművésszel megy, mondjuk a testvérével, a táncos-koreográfus Zoltánnal, Cserna-Szabó András főz; sok minden lehetséges, a lényeg, hogy ezek sokkal jobban kitalált, művészileg megkomponált estek.”

Hasonló szeánszoknak biztosít tehát felületet a Magvető Café is, hozzájárulva a Magyarországon negyedik éve növekvő, már ismét a válság előtti szinten lévő könyveladásokhoz. De hogyan gondolkoznak a főszereplők, azaz az írók a marketingről?

„A középgenerációhoz tartozó írók már így is szocializálódtak, Grecsó, Dragomán György nemzedékének ez természetes, általában még ötletekkel is előállnak, és kifejezetten örülnek az én ötleteimnek is, mert nekik is az a céljuk, hogy minél ismertebbek legyenek.”

Meg kell találni, ki mire alkalmas, hol érzi magát otthonosan, például nem szabad kizavarni a közösségi médiába, aki ezt nem szereti, és nem lehet kiültetni közönség elé egy introvertált írót.

Az idősebb írógeneráció is rákényszerül, hogy beletanuljon az önmenedzselésbe, míg például Esterházy Péter „részben ösztönösen csinálta a marketingjét, csak nem tudta, hogy ez az, például amikor Dés Lászlóval közösen fellépett”.

Csak a hadügy maradt ki

Nyáry a pályája kezdetén néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, és volt állami szervezet kommunikációs vezetője is.  A kommunikációs feladatok egy időre háttérbe szorították az irodalmat, ám rengeteget profitált belőlük. A Főpolgármesteri Hivatalnál például

„a hadügy kivételével mindennel kellett foglalkoznom. Egyik nap szociálpolitika, másnap színházak, harmadik nap csatornázás, aztán várospolitika – aki ezt megtanulta, később tudott bármilyen kommunikációs területen dolgozni”.

„A versenyszférában, a kommunikációs tanácsadásban is azt szerettem, hogy mindig más iparágba láttunk bele, mindig másról tanulhattunk. Ugyanakkor meg mindig ugyanazzal foglalkoztam: egész életemben magyarról magyarra fordítottam.”

Nem volt gondja azzal az életformával, de öt-hat éve már „biztosan tudtam, hogy valahogy üzlettel és irodalommal akarok foglalkozni, csak éppen az nem jutott eszembe, hogy ha a kettőt összeadom, azt úgy hívják, hogy könyvkiadás”.

Véletlenek sorozata

A nagy pillanat 2012-ben jött el, amikor Nyáry az Így szerettek ők két kötetével egy csapásra az egyik legismertebb író lett itthon. Pedig csak hobbiból írta a magyar írók és költők szerelmi életét taglaló dolgozatait, mert akkor még kommunikációs tanácsadóként dolgozott.

„Az irodalomtudomány Magyarországon nagyon arisztokratikus, nagyon elzárkózó, nem enged betekintést kívülről. Azt vettem észre, hogy

azok a sztorik magyar írók és költők magánéletéről, amik nekem megvoltak, másoknak mennyire nincsenek meg.

Aki irodalomtudománnyal foglalkozott, mellékesen ezt is tudta, de kiderült, hogy ezek közt alig-alig van közkeletű. Ezeket kezdtem el elmesélni a barátaimnak a Facebookon, és erre mások is kíváncsiak voltak. A barátaim barátaiból, meg az ő barátaikból egyszer csak lettek olvasóim.

Megkerestek könyvkiadók, amit hülyeségnek gondoltam, merthogy miért adna pénzt valaki azért, amit ingyen megtalál a Facebookon? Kiderült, hogy ez sem úgy működik. Onnantól kezdve, hogy felkérést kaptam egy könyvre, már tudtam hasznosítani a kommunikációs tapasztalataimat, de egészen odáig ez véletlenek sorozata volt.”

Nem bulvár, infotainment

Sok kritikus bulvárnak nevezte, amit csinál, amire úgy felelt, hogy a szépirodalom és a ponyva között máshol számtalan árnyalat létezik, csak itthon számít hatalmas senkiföldjének a terület.

„Ez mindig is így volt: amikor Szerb Antal elkezdett érthető, közkedvelt, anekdotikus irodalomtörténeti könyveket írni a harmincas években, akkor azt mondták, hogy frivol, mert még nem volt olyan szó, hogy bulvár.

Ennek valószínűleg az az oka, hogy az irodalomtudomány Magyarországon szeretne ugyanolyan tudomány lenni, mint a fizika vagy a matematika, egzakt nyelvvel és tudományosan mérhető teljesítményekkel. Így kialakított egy metanyelvet, amit csak az ezen a területen dolgozók értenek, és ezzel kizárják a szélesebb olvasóközönséget. Egy angol irodalomtörténésznél viszont majdhogynem elvárás, hogy írjon populárisabb formában is.”

Nyáry példájából derült ki, mekkora erre az igény. Mások is elkezdtek hasonlókat írni, és a műfaj megítélése is változott azóta: „Az akadémiai tudományosság felől nézve valóban bulvár, amit csinálok. Nekem nincs is problémám ezzel a szóval, csak amikor összekeveredik azzal a bulvár szóval, ahogy ezt általában használjuk Győzikére.

Ez a bulvár eljut egy szélesebb közönséghez, szórakoztató célja van, és a tudomány eredményeit használja. Infotainment.

Ez a kérdés már jóval ritkábban kerül elő, mint eleinte, amikor meg akarták érteni ezt a jelenséget.”

Igazi hősök, Merész magyarok

Hasonlóan sikeres lett a merész magyarokról szóló életrajzi könyve, pedig eleinte nem tudta, mi a kapocs mondjuk egy élsportoló, egy zongoraművész és egy embermentő története között.

„Aztán rájöttem, hogy ők nem a szokásos döntési sémák szerint döntöttek fontos ügyekben, hanem bizonyos értelemben azzal szemben, ezért váltak hősökké.”

Azt mondja, vannak köztük olyan életrajzok, amiből Amerikában már a harmadik filmet forgatnák, önálló könyvet mégsem tervez egyikükről sem, mert „lehet, hogy megunnám saját magam, ha egy emberrel kellene foglalkozni olyan intenzitással, mint ahogy harminccal foglalkoztam”.

Ám az életrajzok másokra erős hatást gyakoroltak: „filmtervek születtek, Ocskay Lászlóról sétányt neveztek el, Reviczky Imrének és Slachta Margitnak szobrot állítanak”.

Ha egy ember életrajzából nem is, de a harmincas évek pólóválogatottjáról írna önálló könyvet. „Az egy nagyon heterogén csapat volt, ami előtte nem volt divat. A sportegyesületek nagyon erősen társadalmi osztályok szerint tagozódtak, erre

egyszer csak jött egy ember, Komjádi Béla, és azt mondta, hogy ez nem számít, rakjunk össze egy csapatot a tehetség alapján.

A magyar vízipóló úgy születik meg, hogy rögtön letarolja a világot egy olyan csapattal, ahol a munkás gyerektől a gazdag polgárig, a zsidótól a svábig mindenféle játszott.”

Megvalósult álom

A sikerek hatására mára több mint ötvenezer követője van a Facebookon, ami „hozott valamiféle felelősséget: vannak olvasóim, akiket ki kell szolgálnom”.

De nem ez volt az egyetlen változás az életében. A könyvei megjelenése után már nem vállalt el mindent, majd miután a Magvető megkereste, leadta a kommunikációs cégét is. Egy ideig a Magvető és az Athenaeum igazgatója volt, jelenleg a Líra Könyv kreatívigazgatójaként nyolc kiadó ügyeit menedzseli.

A kommunikációs vezetőként gyűjtött tapasztalatait aztán felhasználta a könyvkiadásban is, például a dizájn terén. A Magvetőnél arculatfrissítéssel kezdett, mert „minden területen a vizuális inger az első, amivel a befogadó találkozik.

Nálunk a hagyománynak megfelelően a szerzőnek volt márkája, az ő nevével kerestek valamit, ugyanakkor felnőtt egy generáció, amelynek egy-egy kiadó azonosításában is segíteni kell,

vagyis tudniuk kell, hogy ha egy kiadótól olvasott két jó könyvet, akkor már eleve keresse a továbbiakat”.

A Farkas Anna-tervezte új arculat elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat, a logóban szereplő kettős ékezet pedig telitalálat, mert sok mindenre lehet belőle asszociálni (magra, esőre), ezenfelül egyedül a magyar nyelvben van ilyen, a tipográfiában világszerte hungarumlautnak nevezik, és ez szintén többletjelentőséggel bír, mert a kiadó szerzői külföldre is mennek.

Az irodalmár pillanatnyilag ideális helyzetben van, mert a cégének fontos, hogy íróként is termelékeny legyen, ezért ki tudott alakítani egy ennek megfelelő életformát.

„Az írás nagyon szabad, de nagyon magányos dolog, ezért ha nem tesz bele korlátokat saját magának az ember, akkor szét lehet benne esni.

Egy csomó szépíró barátomtól tanulok, és azt látom, hogy aki igazán sikeres, az túl azon, hogy jókat ír, tudja ezt munkaként csinálni.”

Egy nyugodt nyár volna jó

Nyáry benne van a héten kezdődött Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál zsűrijében is, ez azonban hálás feladat, csak „meg kellett néznem sok jó dokumentumfilmet, amik hasonlóak az én könyveimhez.”

Próbál előre tervezni, de nem mindig sikerül. „Minden évben megfogadom, hogy nem akarok egész nyáron könyvet írni, de eddig nem tudtam betartani.

Most megint ezt tervezem, már elkezdtem írni a következő könyvet, hogy hátha csak a fele nyár megy rá.

Nekem ez örömet okoz, szeretek írni, de azért néha jó lenne úgy elmenni nyaralni, hogy nem a laptopot verem, hanem csak nézek ki a fejemből.”

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Hartyányi Norbert)

nyáry krisztián | nagy sztori | könyv | magvető | irodalom