Úgy nézhetjük meg a Mona Lisát, ahogy eddig még nem nagyon lehetett

Majdhogynem egyedül.

Már hivatalos, hogy július 6-án nyitja meg kapuit a koronavírus-járvány miatt négy hónapja bezárt Louvre. A világhírű párizsi múzeumban a következő időszakban jóval kevesebb látogató várható, ezért aligha lesznek olyan zsúfoltak a napok, mint mondjuk március elején voltak.

Az egészségügyi intézkedések értelmében a Louvre több pontján kézfertőtlenítőket helyeznek ki, a tizenegy évesnél idősebb látogatóknak kötelezően maszkot kell viselniük. A látogatók kizárólag előzetes online bejelentkezéssel, előre meghatározott időpontban léphetnek be az épületbe. Aki pedig egyszer elhagyja azt, vissza már nem mehet. Az újranyitáskor a hatalmas múzeum hetven százaléka lesz elérhető.

Hosszú évek óta a Mona Lisa számít a Louvre legnépszerűbb attrakciójának, ami többek között azzal járt, hogy békeidőben egymást taposták a szelfiző látogatók a festmény előtt, ám ennek július 6-tól vége.

A múzeum vezetése úgy döntött, egy időben maximum két ember gyönyörködhet Leonardo da Vinci mesterművében, ráadásul tíz-tizenöt percig élvezhetik a híres mosoly látványát.

A padlóra felfestett narancssárga körök pedig jelzik, pontosan hol szabad megállni és közös képet készíteni az alkotással.

2018-ban rekordszámúnak mondható 10,2 millió látogató kereste fel az intézményt, jelentős hányaduk külföldről. A Louvre vezetése a pandémia után nagyjából ötödannyi érdeklődőt vár, mint amennyit a járvány kitörése előtt megszokhatott, és leginkább a belföldi turistákra számít. Az online foglalási rendszer június közepi megnyitása óta eddig 12 ezren foglaltak időpontot.

Ez  is érdekelhet:
Újranyit a Louvre, és csendesebb lesz, mint bármikor

Nyugodtabb körülmények között vár Mona Lisa.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay)

újranyit | múzeum | mona lisa | párizs | szabályok | louvre

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom