Ha így megy tovább, örökre búcsút inthetünk a kedvenc olasz ízeinknek

Nemrég írtunk az Olaszország északi részét sújtó aszályról, a kialakult helyzetnek viszont beláthatatlan gasztronómiai következményei is lehetnek. 

A csapadékhiány elsősorban az észak-olaszországi területeken öltött drámai mértéket, ahol a vízdeficit meghaladta a negyven százalékot. Az Alpokban több mint ötven százalékkal kevesebb hó esett a megszokottnál, Velencében kiszáradtak a kisebb csatornák, és az ország legnagyobb folyója, a Pó medrében a víz több ponton eltűnt.

Ez azért is nagy probléma, mert a Pó-alföld az ország első számú élelmiszerellátási térsége, a szárazság pedig veszélybe sodorhatja a hagyományos olasz termékek egyharmadának előállítását.

Nem lesz elegendő a tésztagyártáshoz szükséges durumbúzából, a szárazság kihat a gyümölcs- és zöldségtermesztésre, a parmezán sajt és a pármai sonka előállítására is.

Az utóbbi harminc évben idén lesz a legalacsonyabb a rizstermés, a termőterület nyolcezer hektárral csökkent, és itt található a haszonállat-állomány fele is. 

A rendkívüli aszály következményeként ugyanakkor akár a nemzeti vízkészlet "adagolása" is szükségessé válhat, és bevezethetik a víz-fejadagot.

De nemcsak az olasz ízeket kell féltenünk, az egyik kedvenc alapanyagunk ára az égbe szökik, és a szomszédaink büszkesége sincs biztonságban az időjárás viszontagságaitól.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

konyha | olaszország | parmezán | gasztronómia | rizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom