Több vasúti és légi járatot töröltek, egynapos országos sztrájk kezdődött Olaszországban 

Olaszországban a vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégyórás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti.

A munkabeszüntetést az UIL szakszervezeti tömörülés hirdette meg, de számos érdekképviselet támogatja. A legnagyobb szakszervezeti föderációként ismert CGIL főtitkára Maurizio Landini bejelentette, hogy készek az általános sztrájkra is novemberben a kormány gazdasági-költségvetési intézkedéseivel szemben.

A vasutasok sztrájkja péntek este kilenc óráig tart, a munkabeszüntetéshez csatlakoztak a három legnagyobb vasútvállalat, a Trenitalia, az Italo és a Trenord dolgozói.

Kivételt képeznek a nagysebességű vonatjáratok, amelyek közlekednek.

A sztrájk kiterjed a hajó- és a légiközlekedésre is, és a milánói Linate és Malpensa repülőterek közlése szerint a járatok húsz százalékát már törölték, és csatlakoznak a sztrájkhoz a repülőtéri poggyászkezelők is.

A városi tömegközlekedés pénteken akadozik: a sztrájk időpontjai városról városra változnak.

Sztrájkolnak az autósztráda-vállalatok dolgozói, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók is, és leáll az ország összes acélgyára: a dél-olasz Tarantóban található Ilva-acélművek munkásai pénteken Róma központjában tartanak tüntetést munkahelyeik védelmében.

Amikor semmi nem jár, akkor nagy hasznát vehetjük egy autónak. Ha kocsival járnád be Olaszországot, ezeken az útvonalakon érdemes kocsikáznod.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

olaszország | sztrájk | tömegközlekedés | országos | repülőtér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom