Az olasz városok lekapcsolták az esti világítást a leghíresebb nevezetességeiken, méghozzá sokezer városban. Az ok érthető és elég sajnálatos.
A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre. számolt be a La Repubblica napilap pénteken.
Az év minden napján biztosított éjszakai világítást egyszerre kapcsolták le a római Capitolium dombján, a nápolyi tengerparton emelkedő Anjou-váron, a milánói Sforza-kastélyon és a város legmagasabb felhőkarcolóján, Torinóban a Mole Antonelliana tornyán, Trieszt központi terén, Siena híres Campóján, Velence több történelmi palotáján, valamint Bari tengerparti sétányán és a szicíliai Palermo szintén egyik központi terén.
Csütörtök este mintegy háromezer városban legalább fél órára lekapcsolták a fényeket, de volt, ahol a szándékos áramszünet egy órán át tartott. Ritkaságnak számított, hogy a legismertebb helyszínek, épületek, műemlékek nem voltak megvilágítva.
Bolognában a színházakban és a lakóházakban is lekapcsolták a világítást a tiltakozáshoz csatlakozva. Az ország több mint hétezer önkormányzatát tömörítő szövetség (Anci) elnöke, Antonio Decaro, aki egyben Bari polgármestere is, elmondta, jelképes lépésnek szánták a műemlékek sötétbe borítását a kormány figyelmének felkeltésére.
Az Anci számításai szerint a rezsiemelés a városok kasszáit is érzékenyen érinti; ha a kormánytól nem kapnak mintegy 550 millió eurót, nem fogják tudni biztosítani a városok éjszakai világítását: az önkormányzatok költségvetése veszélybe kerül a legalapvetőbb szolgáltatások biztosításával együtt – nyilatkozott a La Repubblicának a középolasz Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini.
Az újság megjegyezte, hogy a polgármesterek az akciót “kóstolónak” szánták, azt akarták megmutatni, mi történhet, ha magukra hagyják őket a megnövekedett energiaköltségekkel szemben. Az önkormányzatok korábban összesen évi 1700 millió eurót költöttek energiára: Róma és Milánó évi ötvenmilliót, Nápoly és Torinó harmincmilliót, Genova és Bologna mintegy hárommilliót.
A városvezetők kiemelték, hogy miközben drágább a világítás, a pandémia miatt csökkentek a bevételek.
A Corriere della Sera firenzei kiadásában a Sienához közeli Rapolano Terme polgármestere, Alessandro Starnini elmondta, az ötezer lakosú önkormányzatban már nem elegendő a “jelképes villanystop”. Első lépésben a parkokban kapcsoltatta le a fényeket, a következő döntéssel pedig minden második utcai lámpát kapcsoltatja ki. A Mario Draghi vezette olasz kormány a jövő héten jelenti be a vállalkozásokat és családokat segítő rendkívüli energiatámogatási csomag részleteit.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
róma | olaszország | utazás | emlékmű | lekapcsolásHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!