Mától nagy megkönnyebbülés érte egész Olaszországot

Olaszországban feloldották szabadtéren a kötelező maszkviselést péntektől, miközben zárt térben továbbra is viselni kell egészen március 31-ig. 

Az olaszok számára megkönnyebbülést jelent az egyes városokban már november végén bevezetett maszkkötelezettség eltörlése. Főleg a déli térségekben, ahol idő előtt megérkezett a nyárias meleg.

Az egészségügyi tárca rendelkezése szerint továbbra is kötelezőnek számít, hogy az utcákon mindenki magával hordja a maszkot a táskájában vagy a zsebében, és szabadtéren is felvegye, ha sok ember gyűlik össze. Kötelező marad a maszk a stadionokban is.

Az FFP2-es típusú maszkot továbbra is viselni kell zárt térben, vagyis a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, mozikban, múzeumokban, valamint az iskolákban is egészen március 31-ig.

A hétvégén újra nyitnak a diszkók és az eddig lezárt más szórakozóhelyek. Március elsejétől a stadionoknál hetvenöt százalékra, a zárt sportcsarnokoknál hatvan százalékra emelik az eladható jegyek arányát.

Az autósoknak leginkább Németország felé érdemes kanyarodni a legromantikusabb kocsikázásokért, míg Olaszország a világ legidillibb helyszíneivel büszkélkedhet. Ez derül ki a gépjármű-biztosítással foglalkozó Confused.com tanulmányából

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

feloldás | szabadtér | olaszország | maszkhasználat | megszűníik

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom