Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírusteszttel, ez különösen fontos a légi közlekedés újraindítása érdekében – mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója egy videokonferencián.
A kétszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet vezetője szerint már októberben elérhetővé válhatnak ezek a tesztek, amelyek antitesteket mutatnak ki, áruk pedig tíz amerikai dollár alatt van.
Az IATA szerint ezen teszteket az induló repülőtéren kellene használni, így minden utast gyorsan tudnának szűrni, az érkező országban pedig el kellene fogadni ennek eredményét.
Erről már tárgyalnak a kormányokkal, mert a szervezet álláspontja szerint ezzel a metódussal kiváltható a kötelező karantén, és a határlezárásokat is meg lehet szüntetni – mondta Alexandre de Juniac. A felméréseik szerint az utasok nyolcvannégy százaléka ért egyet azzal, hogy minden utast tesztelni kell, és nyolcvannyolc százalék mondta, hogy hajlandó lenne alávetni magát annak.
Ezzel kapcsolatban az IATA elnök-vezérigazgatója ismét arra kérte az unió tagországait, hogy támogassák Ursula von der Leyen bizottsági elnök javaslatát közös, európai tesztelési eljárás bevezetésére és az utazások miatti kötelező karantén intézményének megszüntetésére.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
repülőtér | utazás | újraindítás | repülés | járvány | olcsó
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!