Sokkal olcsóbb lett ez az eddig drágának tartott ország, özönlenek is oda a turisták

Köszi, japán jen!

A turisták idén újra visszatértek Japánba, a hivatalos adatok szerint a számuk majdnem elérte a járvány előtti szintet. Az ország szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban több mint kétmillió nemzetközi látogatót fogadott, ez pedig valamivel több mint 96 százaléka a 2019-es, a világjárvány és a lezárások előtti szintnek.

Japánban voltak egyébként a legszigorúbb korlátozások a határzárat tekintve, az ország az utolsók között engedte csak fel a sorompót. Csupán egy évvel ezelőtt hozta vissza a vízummentességet számos ország számára, és májusban törölték el az összes fennmaradt ellenőrzést.

Mostanra viszont már özönlenek a turisták, nagyrészt azért, mert a jen harminchárom éves mélypont közelébe süllyedt, emiatt Japán meglepően olcsó nyaralóhellyé vált. – Az Egyesült Államokban az infláció miatt minden drága, Japánban viszont sokkal barátibb – mondta ezzel kapcsolatban John Hardisty, egy hawaii turista.

A turisták újbóli beáramlása viszont nyomást gyakorol Japán legnépszerűbb helyszíneire. A Fudzsi-hegyre látogatok száma például drámaian megnőtt, ami környezetszennyezést és biztonsági aggályokat okoz, nem beszélve a hozzáférés korlátozásáról generált komoly vitákról.

Érdemes tehát több okból is a tömegmentes Japánt és bizonyos alternatív úti célokat választani, ami segít enyhíteni a túlturizmus hatásait. Ilyen lehet például Iriomote szigete, melyet 2021-ben vettek fel az UNESCO világörökségi listájára.

Iriomote egy 160 szubtrópusi szigetből álló szigetcsoport része a Kelet-kínai-tengeren fekvő Okinawa prefektúrában. A természetkedvelők paradicsomának számít, több mint 90 százalékát trópusi erdő borítja, és ott található Japán legnagyobb mangrove dzsungele is. Gyönyörű a tengerpartja, van egy szép Mariudo-vízesése és lombos túraútvonalai, amiket még nem szennyezte be a tömegturizmus.

Tudtad, hogy Japánban köszönéskor a meghajlás szöge 5-től 90 fokig terjedhet? Vagy hogy van olyan vonat, amelyik 320 km/órával közlekedik, másodpercre pontosan érkezik és a kitakarítására pontosan hét perc áll rendelkezésre? Esetleg azt, hogy a távol-keleti szigetországban a WC státuszszimbólumnak számít? Íme egy izgalmas gyűjtés a felkelő nap országáról.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

japán | túlturizmus | japán jen | utazás | népszerű

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom