Apokaliptikussá vált a hangulat ebben az olasz városban az apró rovarok miatt

A lagúnájáról és a Monte Argentarióra néző, hosszú homokos strandjairól ismert toszkán Orbetellóban akkora a szúnyoginvázió, hogy a hatóságok figyelmeztették az ott lakókat, amennyire lehet, tartsák zárva az ablakaikat és ne teregessenek kintre.

Az éttermeket és a bárokat is súlyosan érinti a rovarhelyzet, van, amelyik két órával korábban kénytelen bezárni, mert később már nem jönnek a vendégek, és van, ahol lekapcsolják a külső világítást, és csak 21 óráig fogadják az asztalfoglalásokat. Mint az egyik étteremtulajdonos elmondta, a bevételek 60%-kal csökkentek. Az egyik látogató szerint egy hónapja még csak a lagúnán volt lehetetlen végigmenni, most már a kinti étkezés vagy egy aperitif elfogyasztása is kihívás lett.

Mauro Lenzi biológus azt mondta, az invázió többek között annak köszönhető, hogy a magas hőmérséklet meggyérítette a szúnyogok természetes ellenségeit,

és kevesebb a béka, a denevér valamint a madár, míg a helyiek arra panaszkodnak, hogy idén elmaradt a szokásos tavaszi gyérítés. A hatóságok viszont most újabb szúnyogirtást kezdeményeztek, néhány hét alatt már a negyedik alkalommal.

Bár ez a helyzet nem éppen turistacsalogató, Toszkána más részei azért továbbra is a legvágyottabb úti célok közé tartoznak, és megtalálhatjuk köztük azokat a szépségeket, amelyek az úti könyvekből gyakran kimaradnak.

(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images)

olaszország | rovar | toszkána | szúnyog | orbetello

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom