Koktél és kaviár az Alpokban: új útvonalra indul az Orient expressz

Napfelkeltekor az Alpok közt suhan, vacsoraidőben pedig már a varázslatos velencei lagúnákat szeli át.

A Belmond 2024-ben új útvonalat indít Brüsszel és Velence között. Az utasok Brüsszelben délután ót óra tíz perckor szállhatnak fel a ’20-as években készült, felújított kocsikba, majd vacsora előtt koktélozhatnak egyet a 3674-es számú bárban, ahol zongoraszó és éjféli brunch is várja őket.

A legendás, 3674-es, kék színű bárkocsi

Az utazás Jean Imbert séf négyfogásos, szezonális vacsorájával kezdődik, amelyet sommelier által válogatott borokkal párosítanak.

Az ételek között szerepel például marhahúsfilé vörösbor-redukcióval és homáros vol-au-vent, vagyis tésztakosárka. Ezt általában sajttál és petit fours aprósütemény-válogatás követi, de van kaviármenü is.

És akkor a kilátásról még nem is beszéltünk, a kabinban felszolgált francia reggeli mellett ugyanis a magasba törő alpesi csúcsokat és gleccsertavakat lehet megcsodálni, mielőtt eljönne a háromfogásos, lassú ebéd ideje. Velence tornyainak látványához egy kis sütemény dukál, az utazás pedig este 7 körül ér véget.

Mindez 5432 euróért lehet a miénk. Brüsszelből április 18-án és július 25-én lehet majd indulni, Velencében pedig április 15-én és július 22-én lehet felszállni a legendás járműre. Ha viszont ezek a dátumok túl későinek tűnnek, addig is Amszterdamból, Párizsból és Lyonból is elutazhatunk Velencébe az Orienttel.

Nemcsak a Belmond utazik Orient expresszben, az Accor is tervezi a luxusvonatok elindítását, méghozzá az eredeti kocsikkal, az eredeti útvonalon. De a legendás járaton kívül a világon még számos exkluzív vonat csábít azonnali utazásra.

(Forrás: Euronews, képek: David Noton, Matt Hind/Belmond.com)

 

orient express | velence | brüsszel | belmond | Simplon

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom