Budapest is felkerült a világ egyik legikonikusabb luxusvonatának új útvonalára. 2026 őszén indul el a La Dolce Vita Orient Express új járata, mely Róma és Isztambul között közlekedik majd, és a magyar fővárosban is meg fog állni.
Az öt napos utazás során Michelin-csillagos vacsorák, elegáns lakosztályok és klasszikus európai tájak várják az utasokat. Igaz, ezért mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen a jegyek 20 ezer eurótól, vagyis körülbelül 7,9 millió forinttól indulnak fejenként.
Az első szerelvény 2026. október 22-én indul útnak. Az utazásokat a római Ostiense állomáson pezsgővel, olasz aperitivóval és élő zenével fogadják majd.
A vonat belső tereit az 1960-as évek olasz eleganciája inspirálta, az étkezésekről pedig a három Michelin-csillagos étteremhez köthető Heinz Beck gondoskodik.
Az út egyik legizgalmasabb állomása Budapest lesz. A program szerint az utasok a „Duna gyöngyeként” emlegetett magyar főváros történelmi hangulatát és ikonikus építészetét fedezhetik fel, majd egy elegáns ebéd vár rájuk.
A vonat ezt követően a Kárpátokon keresztül halad tovább, és többek között Brassóban is megáll majd, mielőtt megérkezne Isztambulba.
(Forrás: Euronews, fotók: La Dolce Vita Orient Express)
luxusvonat | oirent express | La Dolce Vita Orient Express | vonatút | róma | budapest
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kiderült, hol nyaralhat idén a legolcsóbban egy család Európában
A szomszédban található a világ egyik legélhetőbb városa
Ezt a természeti csodát évente csak néhány héten át láthatjuk
Drasztikusan korlátozná a Ryanair-vezér a reptéri alkoholfogyasztást, ilyen lenne az új világ
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
