Lefoglalták az orosz szuperjachtokat, de csak a gond van velük

Egy dolog elkobozni egy jachtot és másik dolog eladni azt. Az elemzők jogi csatákra és tetemes karbantartási költségekre számítanak.

Másfél hónap telt el azóta, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, a nyugati szankciók értelmében a világ számos pontján pedig a hatóságok elkezdték lefoglalni az orosz oligarchák luxusjachtjait. Úgy tudni, egy tucatnyi hajót foglaltak le Hollandiában és

egy százhúsz millió dolláros jachtra tette rá a kezét az FBI a spanyol vizeken.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a spanyol hatóságokkal együttműködve foglalta le a Tangót, amely a Motiv Telecom alapítójának, Viktor Vekselbergnek a tulajdona. Merrick B. Garland amerikai főügyész szerint

nem a Tango az utolsó orosz oligarchákhoz tartozó luxushajó, amit elkoboznak.

Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Németország, Finnország és Hollandia az elmúlt hónapban dollármilliárdokat érő hajókat foglalt le, ezek mindegyikéről úgy vélték, hogy szankcionált oroszok tulajdonában vannak. A múlt héten az Egyesült Királyság kormánya is lefoglalta az első szuperjachtot a londoni Canary Wharfban.

Úgy tudni, a Phi névre hallgató hajó 45 millió dollárt ér.

A lefoglalás ténye azonban nem jelent semmit, hiszen a jelenlegi helyzet példátlan, így a luxushajók sorsa biztosan nem dőlt még el. Addig pedig jelentős költségekkel jár a lefoglalásuk.

(Forrás: RobbReport, fotó: Getty Images)

jacht | szankció | szuperjacht | orosz szankció | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom