Close
Teljes patthelyzetbe kerültek az oroszok, úgy érzik, igazságtalan, amit tesznek velük

Teljes patthelyzetbe kerültek az oroszok, úgy érzik, igazságtalan, amit tesznek velük

Az utazási korlátozások miatt van, aki már két éve nem tud bejutni Finnországba, a csalódott ingatlantulajdonosok petíciót irtak a finn elnöknek, Sauli Niinistönek, amelyben arra kérik, hogy könnyítsen a beutazási követelményeken. Az eredetileg januárban elküldött petíció több mint hétszáz aláírással egészült ki.

Tavaly ősszel az oroszoknak megtiltották, hogy turistaként utazzanak Finnországba, és ez azokra is vonatkozik, akiknek ott van nyaralójuk. Csak a legszükségesebb javítási és karbantartási munkálatok elvégzése céljából engedik be őket, július elején azonban még ezen is tovább szigorítottak.

Most a beutazni vágyó tulajdonosoknak még részletesebben meg kellett indokolniuk, hogy a javítási és karbantartási munkálatokhoz miért van szükség a jelenlétükre.

Vagyis arra kell törekedniük, hogy minden javítási munkát finn vállalkozókra bízzanak anélkül, hogy maguk is belépnének az országba.

Mint az egyik orosz nyaralótulajdonos, Ivan Kostenko az Yle finn közszolgálati médiumnak nyilatkozva elmondta, a szükséges javítási munkák megrendelése így nagyon nehézkessé válik, akárcsak a ház állapotának ellenőrzése. Ő maga egyébként Norvégián keresztül jutott el a hétvégi házához, ahonnan még beléphetnek az orosz turisták a schengeni térségbe.

De a végső döntést arról, hogy a finn határon ki léphet be, a finn határőrség hozza meg. Mint Kostenko mondja, ez egy szerencsejáték, és amikor az ember odaér, nem tudhatja, hogy beengedik-e majd.

A finnországi számlák kifizetése is kihívássá válik az oroszoknak, mert a finn bankokban vezetett bankszámláikat részben lezárták, és a két ország közötti banki kapcsolatokat befagyasztották. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a posta sem működik már Finnország és Oroszország között, így nem kapják meg a számlákat az orosz címeken. Az ingatlanok eladása pedig szinte lehetetlen az oroszországi euróátutalásokat tiltó uniós szankciók miatt.

Nem minden ország tiltotta ki az oroszokat, így aztán a milliárdosoknak nem kell amiatt aggódniuk, hogy hol nyaraljanak.

(Forrás: Yle, képek: Getty Images, Unsplash)

oroszország | oroszok | finnország | ingatlanok | nyaraló

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram