Ez az európai ország nem javasolja az utazóknak, hogy olyan helyre menjenek, ahol sok az orosz turista

Arra figyelmeztették az állampolgárokat, hogy körültekintően válasszanak úti célt, lehetőleg olyat, amely nincsen tele orosz turistákkal.

Inga Cerniuk litván külügyi kancellár szerint az orosz turisták által gyakran látogatott országokban politikai feszültségek alakulhatnak ki. Úgy véli, hogy egyes országok megpróbálnak az orosz turisták kedvében járni azzal, hogy azt mondják, ők „másképp látják” a dolgokat, és afféle „szürke zónában” tartózkodnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A kancellár Thaiföldet, Törökországot és Egyiptomot emelte ki, de említette Moldovát, Grúziát (Georgia) és Örményországot is, mint olyanokat, melyek értékrendje nem egyezik Litvániáéval. Ez pedig vitákhoz vezethet.

Mint mondja, az ukrajnai háborúval kapcsolatos aktív véleménynyilvánítás olyan komoly konfliktusokhoz vezethet, hogy a turisták akár konzuli segítségre is szorulhatnak.

Korábban néhány litván turista Egyiptomban azt kiáltotta karaokézás közben, hogy Slava Ukraini (Dicsőség Ukrajnának), mire a jelen lévő orosz turisták poharakat vágtak hozzájuk. A litvánok végül elhagyták a szállodát. Korábban a montenegrói Budvában is történt egy incidens, amikor ittas orosz turisták támadtak rá egy üdülőhely tulajdonosára és egy pincérre. Bali szintén megelégelte az orosz turistákat, igaz, nekik az ukrán látogatókkal is betelt a poharuk.

Finnország szintén harcol az oroszok ellen a maga eszközeivel, a helsinki vidámparkban például egy népszerű jégkrém került feketelistára.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

átutazás | oroszország | litvánia | turisták

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom