Oroszországban is megjelent a válság – Importhiány miatt lehet gond a gazdaságban

Egy jelentés szerint az orosz sör gyártásához felhasznált komló 98 százaléka importból származik, ehhez azonban nem tudnak jelenleg hozzájutni.

Az orosz-ukrán háború globális szinten érintette a gazdaságot. Vannak olyan nagy márkák, mint például a McDonald's és a Coca-Cola, melyek felfüggesztették üzleti tevékenységüket Oroszországban, de az orosz export is nagy csapást kapott, mivel például Amerika felhagyott bizonyos termékek, így a vodka importjával.

A legfrissebb jelentések szerint azonban az orosz termelést is utolérte a zűrzavar, hiszen – bár a világ egyik vezető gabonatermelőjeként tartják számon –,

néhány hónapon belül nem, vagy csak nagy nehézségek árán fogják tudni beszerezni a sörgyártás egyik fontos összetevőjét, a komlót.

A Reuters szerint az orosz sör készítéséhez használt komló

98 százalékát Németországból, Csehországból és az Egyesült Államokból importálják.

Az orosz sörgyártók már felkérték a mezőgazdasági minisztériumot, hogy járjanak el az ügyben és segítsenek feltérképezni azt, hogy miként tudják majd pótolni az elkerülhetetlennek tűnő alapanyaghiányt akkor, ha a kereskedelmi szankciók hosszabb távon is életben maradnak.

Úgy tudni, a sörgyáraknak már csak néhány hónapra elegendő komló-tartalékuk van, a következő három-öt évre pedig mintegy hatmillió dollárnyi állami támogatást kérnek, hogy fellendítsék a termelést.

Az oroszok sörkedvelők azonban más problémával is szembesültek. Márciusban többek mellett a Heineken és a Carlsberg is bejelentette, hogy részlegesen vagy teljes egészében kivonulnak az orosz piacról.

(Forrás: Food & Wine, fotók: Getty Images)

szankció | gazdasági szankció | sörgyártás | export | orosz szankció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom