A kedvező időjárásnak köszönhetően idén sok strand korábban nyit az előző évekhez képest. Május elsején már egészen sok strand látogatható lesz, a hétvégén pedig még több helyen csobbanhatunk.
Néhány évtizede szinte minden strand megnyitott május 1-én, függetlenül attól, hogyan alakult az időjárás. Manapság a várható látogatók száma erősebb a hagyománynál, így erősen időjárásfüggő, mikortól tudunk strandra járni.
Idén ebből a szempontból a jelek szerint kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a termalfurdo.hu gyűjtéséből kiderül, május elsejére, illetve a hétvégére több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit.
A nagyobb fürdőkben – ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található –, jellemzően fokozatosan történik a nyitás.
Hajdúszoboszlón a szabadtéri terület három részre tagolódik. Ezek közül a strandot nyitják meg május 1-én – ráadásul nagyszabású ingyenes rendezvény keretében – az Aquapark és a Prémium Zóna csak később állnak a vendégek rendelkezésére.
Zalakaroson is a fokozatosság jegyében nyílik meg a strand. Május 3-án előbb két medencét nyitnak meg, a pünkösdi hétvégétől használhatjuk a csúszdákat és a szabadtéri gyerekvilágot, a hullámmedence azonban csak a nyári szünetre nyílik.
Mórahalmon már április 1-én megnyílt a szabadtéri élménymedence az uszoda – felfújható akadálypályával – illetve a csúszda, de a strand többi része ott is csak később nyílik meg a vendégek előtt. Még áprilisban megnyitották a szabadtéri csúszdát és a hullámmedencét Kiskunmajsán is. Május 1-től csobbanhatunk a cserkeszőlői strandon is, igaz egyelőre ott is csak néhány medencében. Szegeden három strand is megnyit május elején. A május 1-én nyitó Napfényfürdő Aquapolis strandjához, illetve a Partfürdőhöz a Szíksósfürdői Strand csatlakozik május 3-án.
A nagyobb városok strandjai közül Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben lehet majd csobbanni, igaz, a cívis városban csak kisebbik strand, a Kerekestelepi nyílik most, az Aquaticum strandjára még egy hónapot várni kell. Budapesten az Aquaword szabadtéri medencéi állnak üzembe május 1-én.
Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Talán a legismertebb példa a Széchenyi Gyógyfürdő Budapesten, ahol minden szabadtéri medence üzemel egész évben. Sokan szeretik a nyíregyházi Aquarius Fürdőt is az élményelemekkel felszerelt szabadtéri gyógymedencéje miatt, de Egerszalókon a Salirisban is csak a gyerekmedence működik szezonálisan, a többi szabadtéri medencét egész évben élvezhetjük.
Többen is nevezetes dátumokra időzítenek
Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhatjuk, hogy a pünkösd az új május 1., ugyanis a legtöbb fürdő erre az ünnepre nyitotta meg a strandmedencéit. Idén a pünkösd kicsit korábbra – május 19-20-ra – esik, ezért ez most nem általános. Így is akad jó néhány fürdő, amelyek erre a hétvégére tervezik a strand, illetve annak egy részének megnyitását. Közéjük tartozik például a Gyulai Várfürdő, a Harkányi Gyógyfürdő vagy Budapesten a Palatinus. Más fürdők, köztük az Egri Termálfürdő a gyereknapot, azaz május utolsó hétvégéjét vették célba. A legkésőbb nyitók a nyári szünet kezdetét jelölték meg. Közéjük tartoznak az olyan nagy aquaparkok, mint pl. a balatonfüredi Annagora, a zalaegerszegi Aquacity vagy a mogyoródi Aquaréna.
Általánosságban elmondható, hogy minél későbbre tervezik a strand nyitását, annál nagyobb a bizonytalanság az időpontot illetően. Sok fürdő csak olyan hozzávetőleges adatot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és sokan kiemelték azt is, hogy az időjárás felülírhatja az előzetes terveket.
Arról, hogy melyik strand mikor nyit, a termalfurdo.hu-n található egy részletesebb lista, illetve térkép.
(Forrás: termalfurdo.hu, fotók: Getty Images)
időpont | nyitás | fürdők | strand | országos | lista
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!