Ezek a legjobb városok most egy hangulatos őszi kiruccanáshoz

A hűvösebb időjárás és a rövidebb nappalok néhányunkat rettegéssel töltenek el, mások számára azonban az ősz az év egyik legjobb utazási időszakát jelenti – utóbbiakhoz szólunk most.

A világ legcsodálatosabb városai közül sokan a szeptember eleje és november vége közötti időszakban mutatkoznak be igazán, amit jól mutat, hogy az „őszi úti célokra” vonatkozó keresések száma 40 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest.

Egy friss elemzésben a SkyParkSecure az ide vonatkozó kereséseket, a közösségi médiában megjelent posztok számát, az ötcsillagos éttermeket, az átlagos szállodai árakat és az őszi csapadékmennyiséget vette figyelembe egy olyan aktuális lista összeállításához, amely arra fókuszál, hogy melyik városba érdemes elutazni a legszebb évszakban.

A tanulmány szerint Londonba!

Így van, az Egyesült Királyság fővárosa elképesztő, 39 millió közösségi média-megjelenést tudhat magáénak az őszi utazásokhoz kapcsolódóan, és bár Londonról az évnek ebben az időszakában az esős időjárásra asszociálhatunk (az átlagos csapadékmennyiség 57 mm-rel a második legtöbb a listán), valójában ezzel együtt is nagyon jó opció.

A második helyen Szöul áll, a 4940 (!) ötcsillagos értékelésű éttermének köszönhetően különösen jól teljesített, a harmadik pedig a közösségi médiát tekintve nagyot ment, több mint 60 milliónál is több poszttal büszkélkedő Párizs.

A 10 legjobb őszi városlátogatás:

  • London
  • Szöul
  • Párizs
  • Koppenhága
  • Bécs
  • Prága
  • Alberta
  • München
  • Berlin
  • San Francisco

Az Adventure Life utazási szakértői osztottak meg pár hasznos tippet egy ünnep előtti kiruccanáshoz. Vannak mindjárt bizonyos dátumok, amelyeket nagyon ajánlott elkerülni a repjegyfoglaláskor.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

választás | legjobb | utazás | város | tippek

FOLYTASD EZZEL

Európa legvágyottabb városait hagyta maga mögött Budapest ebben a különleges rangsorban

Még el sem kezdődött a szezon, de már biztos, hogy több a népszerű síterep nem nyit ki a hóhiány miatt

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom