Close
Ebben az étteremben a tulajdonos őszintén elmondja, milyen az ételük

Ebben az étteremben a tulajdonos őszintén elmondja, milyen az ételük

Feigang Fei, a montreali AuntDai tulajdonosa nem finomkodik. Éttermének menüjén valamennyi fogás mellett néhány mondatos leírás szerepel arról, valójában mit gondol az adott ételről.

“A narancsos marha? Nem túl jó, különösen az étterem Tao csirkéjéhez képest. De amúgy sem kedvelem az Észak-Amerikában kapható kínai ételeket, úgyhogy döntse el inkább a vendég, hogy bevállalja-e.”

“Az édes és fűszeres sertéscsíkok? Nos, meglehetősen magasak az elvárásaim ezzel az étellel kapcsolatban, mivel Kínában ez volt az egyik kedvencem. Őszintén szólva, nem vagyok valami nagy rajongója a verziónknak.”

Íme néhány meglepő ismertető a hagyományos és nem hagyományos kínai ételekre specializálódott AuntDai étlapjáról, amely egy Kim Belair nevű írónak köszönhetően robbantotta fel a Twittert, miután rengetegen kedvelték és osztották meg az őszinte menüről szóló posztját.

A fogásokhoz tartozó őszinte leírások nem új keletűek, legtöbbjüket még évekkel ezelőtt írta Feigang Fei,

ugyanis nem akarta, hogy a vendégek csalódottan távozzanak.

Fei a The Guardian-nek nyiltakozva elárulta, azért is döntött az őszinteség mellett, mert gyakran elfordult, hogy a vendégek hozzá sem nyúltak a megrendelt ételhez, mivel nem tudták, pontosan mi is landolt a tányérjukon. “Sokan a legjobbak akarnak lenni, de mi egyszerűen nem vagyunk a legjobbak. Ez tény. De azért igyekszünk minden nap egy kicsit jobban teljesíteni” – nyilatkozta Fei.

Az internetnek köszönhetően az elmúlt napokban igencsak felkapott lett az étterem, és alaposan megnőtt a forgalma.

Bajban a szektor

Bár Fei étterme úgy tűnik, jól jön ki a koronavírus-válságból, Velence kedvence nem ilyen szerencsés. A turistákra építő ikonikus kávézót rendkívül súlyosan érintették a lezárások, 2020-as forgalma nyolcvan százalékkal esett vissza. Nem túlzás, hogy utolsó erőtartalékait mozgósítja. A nehéz helyzetre reagálva Amerikában több helyen összeálltak a szállodák az éttermekkel, és úgy tűnik, bejött nekik. Itthon is tudsz segíteni a bajba jutott éttermeknek: egyszerű, és munkahelyeket menthet.

(Forrás: CNN, illuszráció: Unsplash, Getty Images, Pixabay)

 

őszinte | kínai | kanada | montreal | komment

FOLYTASD EZZEL

Világvégi éttermek, ahová egyszer be kell térni

Pizzaszakácsként bujkált tizenhat évig az olasz maffia leghírhedtebb tagja

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram