Öt dolog, amiről fel lehet ismerni egy igazi olaszt

Hevesen gesztikulálnak, szenvedélyesek, imádnak enni. Kiélvezik az élet minden pillanatát. Nem feltétlenül tartják be a szabályokat, inkább szeretik megkerülni azokat. Kicsit lusták.

Ha sztereotípiákra építve szemléltetnénk az olaszokat, ezek az általánosnak vélt jellemzők vélhetően elsők között kerülnének elő.

Most egy kicsit mélyebbre ásunk, és a szokásaikat megfigyelve mutatjuk be őket, mert rengeteg kimondatlan szabály létezik Olaszországban, amihez ragaszkodnak.

Kevésbé meglepő módon legtöbbjük az étkezéshez kötődik.

Kapucsínót csak reggel

Az olaszok és a kávé kapcsolata köztudottan szoros. Naponta többször is felhörpintenek egy-egy ristrettót, és különösebben nem vacilállnak akkor sem, ha a késő estébe nyúló vacsora után kell ledönteniük egy csészével.

Kapucsínót ellenben csupán reggel és délelőtt fogyasztanak, amikor van idejük leülni egy kicsit beszélgetni. Szerintük ez reggeli ital, más napszakban nincs helye. Érdekes módon a nagyjából hasonló összetételű macchiatót viszont elkortyolgatják délután is.

Nem lehet akármi az asztalon

Az étkezéseket annyira szigorúan veszik, hogy csak háromféle italt engedélyeznek felszolgálni az ebédhez vagy a vacsorához: vízet, sört vagy bort. A vörösbort húsokhoz, a fehéret halakhoz választják, míg a pizzát leginkább sörrel kísérik le.

Amit biztosan nem látunk egy szépen megterített itáliai asztalon, az a szódavíz, a gyümölcslé és a különféle forró italok. Kivételt a gyerekek jelentik, ők bármikor választhatnak kólát vagy jeges teát.

A haj legyen száraz

Talán azért, mert inkább este szeretnek zuhanyozni, vagy sokaknak eszébe jutott gondoskodó nagymamájuk figyelmeztetése, mely szerint fürdés után szárítsd meg a hajad, mert különben megfázol, de egy dolog tuti:

az olaszok nem mennek ki az utcára vizes hajjal.

Ápolatlanságnak, és a nagyi által említett okból kockázatosnak tartják, ha valaki nedves hajjal mászkál – még egy perzselő nyári napon is.

Kivétel persze akad: a strandok és a tengerpart.

Nem adnak a pizzájukból

A pizza közismerten véresen komoly téma Itáliában.

Rendkívül határozott véleményük van arról, mit szabad rápakolni és mit nem, hogyan kell megsütni a tésztát, és aztán hogyan kell elfogyasztani.

Nem osztozkodnak rajta, egy ember elé egy pizza kerül a tányérra.

Pénz(ről) (inkább nem) beszél(nek)

Nem szeretik nyilvánosan megvitatni a pénzügyeiket. Szőrmentén persze érintik a területet, de amikor tényleges számokról kellene nyilatkozniuk – például mennyit keresnek vagy mennyit költenek –, akkor inkább elhallgatnak. Pénzről kizárólag a családtagokkal és a közeli barátokkal egyeztetnek. Általában azt is nagyon komoly beszélgetések közepette ejtik meg, nem mondjuk egy vasárnapi ebéd utáni csevegéskor.

Jobban járunk tehát, ha egy olasszal történő ismerkedéskor bele sem kezdünk ebbe a témába, vagy ha már szóba került, váltsunk át egy másikra! Mondjuk a focira. Arról imádnak beszélni.

Ez is érdekelhet:

Költözz Olaszországba, és élj egy gyönyörű szőlőbirtokon!

A birtok központi eleme egy 18. századi villa.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Getty Images, Pixabay, Unsplash)

öt dolog | olaszország | étkezés | szokások | itália

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom