Középkori templomok, macskaköves utcák, végtelen olajfaligetek. Erősen ajánlott felkeresni az alábbi európai városkákat, ha szeretnénk felfedezni és megérteni az egyes országok lelkét.
David Farley amerikai szerző igencsak találóan fogalmazta meg, miért érdemes turistaként a felkapott nagyvárosok helyett az eldugott, apróbb településeket felkeresni; a globalizáció uralta jelen korunkban a falvak egyrészt visszatekintést kínálnak a múltba, másrészt jobban megtapasztalhatjuk általuk az adott országot vagy régiót, beleértve annak ételeit is. Ez valóban így igaz, hiszen a globalizáció hatására minden egységessé válik, a kultúrák közti különbségek kezdenek feloldódni, a tradíciók pedig eltűnni. Szerencsére azonban akadnak még olyan falvak itt Európában, közel hozzánk, amelyek újdonságot, szépséget és igaz lelkiséget hordoznak magukban.
1. Roundstone, Írország
A beszámolók szerint isteni szeder terem Roundstone kanyargós ösvényei mentén, de ha nem vagyunk odáig a bogyós gyümölcsökért, akkor is érdemes ellátogatni ebbe a 19. századi ír halászfaluba. Innen nincs messzire az ország egyik legérintetlenebb területe, a Connemara Nemzeti Park, melyet festői hegyek, kiterjedt mocsárvilág, gyepes puszták és erdők alkotnak. Persze akkor sem kell kétségbe esni, ha esik az eső (ez Írországban bizony gyakran előfordul). Akkor nincs más teendő, mint beülni az egyik helyi bárba, és megmelegedni egy pohár Guinness vagy egy ír whisky társaságában.
2. Folégandrosz, Görögország
Érintetlen környezet, kitűnő tengerpartok és a kék ötven árnyalata, avagy csodaszép tengervíz. Ezt a kicsiny területű (32 négyzetkilométeres) szigetet csupán hétszázan lakják, a táj azonban nagyon változatos, sziklafalakkal tagolt. Össze sem lehet hasonlítani a szomszédos Szantorinivel, nincsenek két emeletnél magasabb házak, se menő butikok és előkelő éttermek. Vannak helyette csodás, fehér homokos, eldugott strandok, kecskék a hegyoldalban, és régi, fából készült szélmalmok, melyeket a sós fuvallat hajt. Kitűnő opció lehet azok számára, akik a felkapott görög célpontok helyett valami igazán autentikusra és csendesebbre vágynak.
3. Hellnar, Izland
Habár a 11. században itt élt telepesek által épített halászházak maradványai azt sugallhatják, semmi nem változott a vikingek megérkezése óta, bizonyos értelemben mégis Izland legkorszerűbb faluja ez a korábban halászati központnak számító település. Jelenlegi lakosai – akik javarészt ma is halászatból élnek – igencsak elkötelezettek a környezet védelme iránt. Az itt található házak és farmok fűtéséről környezetbarát, hidroelektrikus energiával gondoskodnak, és a Hotel Hellnar volt az első vendéglátóipari egység az országban, amely kiérdemelte a Green Globe tanúsítványát. Mindemellett közel vannak hozzá olyan látványosságok, mint a Lóndrangar bazaltsziklák, a festői Kirkjufell hegy és az Ytri Tunga fókaleső sziget.
4. Getaria, Spanyolország
Ha nem San Sebastián közelében lenne, valószínűleg sokkal többen ismernék már ezt a baszk települést, amely így csupán a gasztronómiájáról híres, arról viszont nem véletlenül. Aki szereti a halételeket, illetve a tenger gyümölcseit, érdemes ellátogatnia ide némi grillezett finomságért, amit aztán kiváló borral le is lehet öblíteni. A város báját növelik macskaköves utcácskái és kagyló alakú, kellemes kis tengerpartja.
5. Bolgheri, Olaszország
Az előbb már megemlítettük a kiváló borokat, a legnagyobb borkedvelők pedig már biztosan ismerik is ennek az olasz városkának a nevét, amihez egy ciprusok által szegélyezett, varázslatos út vezeti a látogatót. A városba megérkezve elsőre a román stílusú Giacomo e Cristoro templomot pillanthatjuk meg, mely része a várost körülölelő kastélynak. Mivel Bolgheri a Maremma borvidék területén található, nem szenved hiányt szőlőültetvényekből, hangulatos dűlőkből, pincékből és borbárokból. Érdekesség, hogy a faluban magyar vonatkozás is felfedezhető, hiszen a Zwack gyerekek ezen a tenger, illetve mesés hegyek által határolt vidéken nőttek fel.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Getty Images)
bolgheri | falu | európai | turizmus | folegandrosz | roundstone
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!