Öt hely, ahová majd egyszer el kell jutni

Nem most. És nem is a jövő héten. Egyszer majd, valamikor. Addig is tervezünk és álmodozunk. 

Csandígarh, India – Le Corbusier-rajongóknak

Miután elhagytuk Delhit, de még nem vetettük bele magunkat a Himalájába, érdemes megállnunk Csandígarhban. Két indiai állam, Pandzsáb és Harijána fővárosa.

Egyike a világ kevés, mesterségesen tervezett városának.

Kevéssé ismert tény, de alapjaiban határozta meg a modern építészet lelkeként ismert Charles-Edouard Jeanneret, azaz Le Corbusier munkásságát. A 20. század egyik legnagyobb hatású építésze alkotta az 1953-ban alapított, sakktáblaszerűen felosztott Csandígarh kormányzati negyedét. Ha a magasból is megnéznénk a környéket, szálljunk fel a tavaly felújított Timber Trail libegőre!

Bath, Anglia – Fürdőváros Északon

A Brexit után is van élet az Egyesült Királyságban. Kellemes klímájú, elegáns üdülőváros Anglia dél-nyugati felének elbűvölő vidékén. Ahogyan a nevéből is kiderül, az Avon-folyó völgyében fekvő Bath a fürdőzés otthona, Anglia egyetlen természetes melegvízű forrását élvezhetjük arrafelé.

No meg gyönyörű neoklasszicista épületek látványát, melyek harmonikusan illeszkednek a rómaiak építette termálfürdők mellé.

Fő látványossága a Claudius császár idején felhúzott Római fürdő. Ha megéheztünk a csobbanás után, üljünk be a város egyik legjobb éttermébe, a The Circusbe, és próbáljuk ki a sóban érlelt tőkehalat sáfrányos és tárkonyos aiollival!

Marrákes, Marokkó – A Szahara szélén

Mozgalmas élet fogad az egymilliós városban: keveredik a sirályok és a macskák látványa, a dudák és a müezzinek hangja, a mecsetek nyugalma és az utcák nyüzsgése. Afrika legforgalmasabb piacának, a labirintusszerűen tekergő Dzsema el Fnának nehéz nemet mondani.

A szaharai homok szélén lüktető Marrákesben tízezer Marokkóról készült fotóval vár a Maison de la Photographie múzeum, és autentikus ízekkel az ország egyik legjobbjának számító Ksar Essaoussan étterem. Ha lazítanánk a városban tett séták után, keressük fel a Beldi Country Clubot, ahol három medence és egy hammam várja a vendégeket!

Romainville, Párizs – Périphérique

Sokak számára fehér foltnak tűnik a francia főváros központjától kissé távol eső Romainville negyede, pedig nem is annyira nehéz eljutni oda.

Mintegy tizenöt percnyi metrózással elérhető a Bobigny – Pantin – Raymond Queneau állomás, onnan pedig csupán néhány perces sétát követően már az underground művészvilág központjában kopogtathatunk be némi inspirációért a Komunumába, ahol a félig illegális buliktól a kiállításokig elég sok minden megfér.

Madrid, Spanyolország – Tele élettel

Nem könnyű és nem is lehet unatkozni a spanyol fővárosban, amely egy metropolisz valamennyi kuriózumát megadja, és ami még jobb: tele van parkokkal, művésznegyedekkel, apró meglepetésekkel és félrevonulós zugokkal.

Egy ideális madridi napon dél körül elvegyülünk a helyiekkel a Jurucha tapas bárban (próbáljuk ki a kiváló croquetast), megcsodáljuk a Tado dizájnshop antik és modern kerámiáit, vacsorázunk az El Viajero tetőteraszán, majd koktélozunk a Café Centralban, miközben élő dzsesszzene szól.

Ez is érdekelhet:

Ha létezik a vonatozás bakancslistája, az első helyet az Orient Expressz birtokolja

A kocsiszínben porosodás helyett a mai napig zakatolnak a síneken a kultikus szerelvény art deco stílusú vagonjai, de alig lehet rá jegyet kapni már.

utazás | célpont | 5 hely | el kell jutni | bakancslista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom